Így wellnessezik Erdélyi Mónika

Erdélyi Mónika izgatottan készült arra a kora őszi pár napra, amikor szüleivel és kislányával Mollyval végre maga mögött hagyhatta a város zaját és egy kicsit az önfeledt pihenésre koncentrálhatott. Délre utaztak, Siklósra, ahol még ilyenkor is süt a nap.

Szuper kikapcsolódás

„Nagyon boldog és egyben izgatott is voltam egyszerre – mondta a műsorvezető – kislányom nagyon boldog, hogy a Hotel Castelloban szálltunk meg és a játszószoba az abszolút kedvencévé vált, mellette pedig végig ügyeletben voltam, mert nagylányomtól, Viki hívását vártam új iskolájából.”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Amíg Móni a telefonjával sétált vagy éppen masszázson és kozmetikában pihent, addig Rózsa mami és párja, Zsolt vigyázott az örökmozgó Olíviára vagy, ahogy a család hívja, Mollyra.

„Zsolti papával édes kis szimbiózist alkot az én kislányom. Papa persze hagyja, hogy bármit elkövessen vele, neki mindent szabad. Itt is együtt labdáztak, párnacsatáztak és birkóztak. Persze a vízben sem lélegezhetett fel a nevelőapukám.” – meséli mosolyogva Mónika.

Oldalak

Utazás
A profi hegymászókat és a kalandvágyó turistákat egyaránt mágnesként vonzza a Föld legmagasabb pontja, a 8848 méter magas Csomolungma, más néven Mount Everest.
Egészség
A szív egyik legfontosabb szervünk, mely munkájával biztosítja a vérkeringést, valamint a véráramláshoz szükséges vérnyomást is. Ki ne akarná, hogy szíve hosszú évtizedekig egészséges maradjon?