George Clooney-val elszaladt a ló - Nem egy, hanem két esküvője lesz

George Clooney mindig jó egy meglepésre! Míg több évén át hallani sem akart a házasság intézményéről, végül mégis úgy döntött, hogy megnősül, és nem csupán egyszer, hanem rögtön kétszer!

A színész tőle nem megszokott módon, a hét elején árulta el az esküvő helyszínét. Ez igencsak furcsa lépés volt tőle, hiszen nem igen szeret információkat megosztani a magánéletével kapcsolatban. Ezzel azonban egy lavinát indított el, mert most már több információt is kiszivárogtattak különböző bennfentes, mint például, hogy nem csupán egyszer, hanem kétszer veszi feleségül Amal Alamuddint, egyszer Londonban, majd Velencében.

A „Daily Star” értesülései szerint a színész és kedvese először egy londoni anyakönyvvezetőnél mondják ki a boldogító igent, majd elutaznak Velencébe, ahol már egy nagyobb és romantikusabb ceremónia keretein belül ünneplik meg házasságkötésüket. Utóbbira eddig 60 fő hivatalos, míg a londoni szertartáson csak a legközelebbi családtagok és barátok lesznek jelen.

Nem nagy meglepetés, hogy George Clooney Amal Alamuddin szülőhazájában szeretné először kimondani a boldogító igent, hiszen mindent megszeretett, ami angol. Még a „Downtown Abbey”-ben is vállalt szerepet.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.