Fotók a családi albumból: Sági Szilárd megmutatta újszülött fiait

A „Hal a tortán” állandó szereplője, Sági Szilárd boldogabb nem is lehetne, hiszen január elején megszülettek a Sági ikrek. Feleségével 5 éven át vágytak gyerekre, és egy sikeres lombikkezelés következtében most végre karjaikban tarthatják újszülött gyermekeiket: Szilárdot és Szabolcsot.

A szülés olyan volt, mint egy forgószél

A pár január első napjaiban csak egy szokásos ultrahang vizsgálatra ment el, arra azonban nem számítottak, hogy aznap már meg is születnek a fiaik. Az ultrahangon látottak alapján az orvosok azt mondták Ságiéknak, hogy jobb, ha még aznap világra segítik a gyerekeket. “Így a szülés élménye egy kicsit olyan volt, mint egy forgószél. Viszont abban a pillanatban és azóta is hálásak vagyunk az orvosoknak, hogy így döntöttek, mert tökéletes döntés volt.” - meséli Szilvi.

Az ikrek tehát teljesen váratlan időben, császármetszéssel jöttek világra, a születés ideje alatt Szilárd végig Szilvi mellett volt, és talán jobban izgult mint kedvese. Szilvi is nagyon izgatott és ideges volt, de megkönnyebbült, amikor már tudta, hogy a babák kint vannak, jól vannak, levegőt vesznek. Édesapjuk elsírta magát, amikor először meglátta fiait.

A hirtelen császármetszést az indokolta, hogy az egyik baba keringési mutatói romlani kezdtek, mivel már nem volt elegendő helye a méhen belül. A lombikprogramot, a terhességet és a császármetszést is végigkísérő kezelőorvos, Dr.Vereczkey Attila elmondta, hogy az ikrek egészségesen jöttek világra 1940 és 2440 grammal. A születés és az újszülöttek ellátása során egyéb komplikáció nem merült fel, a fiúk szépen, megfelelő ütemben fejlődnek.

Oldalak

Lifestyle
10 meglepő NASA találmányt mutatunk, ami mára a mindennapi életünk részévé vált.
Lifestyle
Önkielégítés megvonás két éven keresztül? Nos, nem pont erre az eredményre számítanánk.
Egészség
Talán te sem gondoltad volna, de a növényi alapú tejalternatívák közül a mandulatej mögött bizony a zabtej a legnépszerűbb választás, amely az elmúlt időszakban igencsak éles vitákat váltott ki,...