ByeAlex bekerül az első húsz közé - A nézők fele ezt reméli

ByeAlex fellépését múltkor lesújtó kritika érte. Egy felmérésből most azonban kiderült, hogy a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít - áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.

Sikerül neki?

A dalt ismerők mintegy tizede gondolja úgy, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet, és 28 százalék reménykedik a legjobb tízbe kerülésében. Nagyjából ugyanannyian gondolják, hogy a dal ott lesz az első húszban (54 százalék), mint ahányan ennél rosszabb helyezésre számítanak (46 százalék). Akiknek nagyon tetszik a Kedvesem, azoknak a 21 százaléka azt gondolja, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet - szerepel az MTI-hez hétfőn eljuttatott anyagban.

A GfK Hungária 2013 márciusában az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntője után ezer - 15-69 éves - ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatást kor, nem és lakóhely szerint a fesztivál lehetséges kimeneteléről. A dalt ismerők 89 százaléka vállalkozott jóslásra ByeAlex malmői szereplését illetően.

Mint a dokumentumban a GfK Hungária fogalmazott, nehéz megjósolni, hogy a produkció hogyan fog szerepelni a nemzetközi versenyen. "A helyezés a nézők szavazatán dől el, és a produkciók megítélése mellett sokat nyom a latba az egyes nemzetek közötti rokonszenv, valamint a külföldön élő hazaszavazók száma."

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A felmérés a hazai válogatóversenyről, a február-márciusi A Dalról is tájékozódott. A megkérdezettek 38 százaléka is ByeAlex dalát juttatta volna tovább a nemzetközi versenyre, a második legnagyobb rajongótábora Radics Gigi Úgy fáj című számának volt, a harmadik helyen pedig Kállay-Saunders András My Baby című produkciója szerepelt.

"Még azok, akik ByeAlexet szerették volna döntőbe juttatni, sem rajongói egyöntetűen a dalnak, 28 százalékuknak nem igazán tetszik a szám. Arra a kérdésre, hogy vajon miért szavaznának rá mégis, az egyik magyarázat az lehet, hogy a többi produkció még ennyire sem nyerte el tetszésüket. Az is lehetséges magyarázatul szolgálhat, hogy a választás nem a tetszésen, hanem más motiváción, például a produkció egyediségén, formabontó jellegén alapul" - összegzett a GfK Hungária.

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit kedden és csütörtökön rendezik Malmőben, a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal a második elődöntőben hangzik el május 16-án.

Olvasd el ByeAlexszel készített interjúnkat!

Oldalak

Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!