Botrány és sikerek - Ismerd meg az Eurovízió magyar esélyesét, Kállay-Saunderst

Verekedés és rendőrségi eljárás

Kállay-Saunders sokáig azt hitte nincs semmi komolyabb következménye a tavaly májusi Hajógyári-szigeten történt verekedésnek. Mint ismeretes András egy barátját megvédve ütött, majd rúgott meg egy testvérpárt, akik elmondása szerint kötekedtek. Az egyik fiú életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. Kállay-Saunders ellen rendőrségi eljárás indult, ami a bíróságon fog befejeződni. Az énekest már kihallgatták kiutazása előtt, azonban szembesíteni csak az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntője után fogják szembesíteni. Akár börtönbüntetésre is számíthat.

Párkapcsolat - Tolvai Reni

A Megasztár 5. szériája alatt jöttek össze, még 2010-ben. Azóta felhőtlen és boldog a kapcsolatuk, amit mindkét fél megerősít. Bár mostanában Reni nem tudott és nem is nagyon tud ott lenni András mellett saját karrierje építése miatt, azonban az internet ma már csodákra képes. Rengetegen bírálják, de még többen irigykednek a párra, akik már 4 éve élnek boldogan, csupán a hosszú egyedülléteket kell átvészelniük. Reni, mint ahogyan A Dal döntőjében, sajnos Koppenhágában sem tud jelen lenni. Egy biztos összeveszni nem tudnak, de a kapcsolatukra vigyázni kell!

Érdekesség - Több száz éves magyar múlt

A Kállay család egyike a legrégebbi magyar nemesi családoknak. Kállay-Saunders az egykori miniszterelnök, Kállay Miklós lehetséges rokona, amit unokája Kállay Kristóf nemrég meg is erősített. Az amerikai-magyar énekes, szintén az ősi nemesi Kállay család leszármazottja, és valószínűsíthető, hogy Kállay-Saunders András az egykori miniszterelnökkel rokonságban áll.

Ha te is szurkolsz Kállay-Saunders Andrásnak, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Nagy esélyekkel indul Kállay-Saunders András az Eurovízión - Katt ide!

Fotók: bevezetem.hu, fotokredit_EBU; Leadkép: facebook.com/kallaysaundersofficial

Oldalak

Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.