Sztárok

A felnőtt filmek rabja volt a hollywood-i színész – Terry Crews felesége már válni akart

A Feláldozhatók-filmek sztárja, az itthon is imádott Old Spice reklámok izompacsirtája, Terry Crews csaknem egy évtizeden át függött a felnőtt filmektől. Most kitálalt, hogy így segítsen azoknak, akik szintén ebben a cipőben járnak. Ennyire nyíltan és részletesen ebben a témában még senki nem szólalt meg!

A Facebookon vallott színt

A 47 éves Terry Crews, akit a hazai tévénézők a Feláldozhatók-filmekből, a Brooklyn 99: Nem százas körzet című sorozatból, illetve az Old Spice reklámokból ismerhetnek, a napokban posztolt egy három részből álló videósorozatot a Facebook-oldalára, amelynek a „Piszkos kis titok” címet adta. Ebben elárulja, hogan sikerült leszoknia a pornográf filmekről.

6-7 éve fajult függőséggé

Az első videóban a színész elárulta rajongóinak, minden körülbelül 6-7 évvel ezelőtt kezdődött, szinte észre sem vette, de a felnőtt filmek rabjává vált. Azt is hozzátette, ez az élete minden területére rendkívül rossz hatással volt.

„Akkor vált súlyosabbá, amikor már nem mondtam el senkinek. Senki nem tudta, így nőhetett túl rajtam, így vett rossz irányt. Ha a nappalokból éjszakák lesznek, de te még mindig nézed, akkor valószínűleg problémád van, ez voltam én. Nem mondtam el a feleségemnek, nem mondtam el a barátaimnak, nem mondtam el senkinek” – meséli Terry a videóban.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: jalopnik.com

Oldalak

Sztárok
Utazás
Egy friss felmérés szerint a Z generáció nőinek több mint fele fontolóra venné, hogy egyedül utazzon külföldre.
Egészség
A listán rajta vannak az agyoncukrozott gabonafélék, de sok más termék is, amit alapból imádunk. Megmutatjuk, hogyan nem kellene étkezned a nap kezdetekor.
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.