Ausztria ékszerdoboza néhány órányi autóútra van tőlünk – Ismerd meg te is Katschberget!

Mindig is imádtam a telet: szeretek hógolyózni, szeretek szánkózni, és szeretem a havat, ahogy fehéren beburkolja a tájat. Ezért is örültem annyira, amikor néhány héttel ezelőtt lehetőségem nyílt ellátogatni Ausztria ékszerdobozába, Katschbergbe. Négy napig egy igazi téli csodaországban voltam, és nem is érezhettem volna jobban magam.

Családbarát síparadicsom

Katschberg a magyar fővárostól kb. 6-7 órányi autózásra fekszik Karintia és Salzburg tartomány határán. A távolság senkit ne rettentsen el, Szlovénia felől autópályán, remek útviszonyok mellett lehet megközelíteni, és amilyen gyönyörű a táj, hipp-hopp elröppen az a néhány óra! Katschbergben egyébként télen a legnagyobb a forgalom, hiszen a vidék igazi síparadicsom: a szezon egészen decembertől áprilisig tart. A 70 km-es, 16 felvonóval felszerelt Katschberg-Aineck pályarendszere a kezdőktől a haladókig mindenki igényeit képes kiszolgálni: 10 km kék, 50 km piros és 10 km fekete pálya várja a látogatókat.

Mi rögtön második nap fel is avattuk a pályákat: én, mint kezdő lesikló – többedmagammal - először a síelés alapjait sajátítottam el egy viszonylag lankás részen, ahol a kisgyerekek is gyakorolnak. Bár le nem köröztem őket, úgy gondolom, nem vallottam szégyent. Apropó, gyerekek! Katschberget kifejezetten családi sírégiónak tartják: a kicsiket képzett síoktatók és tanulópályák várják, előbbiek kedvesek és előzékenyek (tapasztalatból mondom), utóbbiak pedig szélesek és biztonságosak, ráadásul úgy vannak kialakítva, hogy a szülők a pálya mellől figyelhessék csemetéik próbálkozásait. Külön pozitívum, hogy a lelkesítő feliratok és barátságos figurák is segítik a lurkók siklását.

Az utazás időpontján sem kell túl sokat görcsölni. A pályák 100%-a hóágyúzható, úgyhogy akkor is tudunk síelni, ha olyan időszakot fogunk ki, amikor egy szem hó sem esik. Mi a 4 napos ott tartózkodásunk alatt egyébként mindenféle időjárást megtapasztaltunk: siklottunk kellemesen napos időben, küzdöttünk az esővel/hóval/hóviharral, és kaptunk egy kis ízelítőt a ködből is. Ez persze nem szegte kedvünket: a tanulópálya után birtokba vettük a legkönnyebb pályát, a kéket, sőt, még a pirosra is felmerészkedtünk. Az utolsó napra a kéken már egészen magabiztosan síeltünk, de a piros még sok volt – féltünk is rendesen.

Fotók: Kiss Gréta/Femcafe

Oldalak

Szólj hozzá Te is!