Fedezd fel a magyar tengert két keréken! Indul az év legjobb kerékpáros programja

Május 14-én, szombaton, Balatonföldvárról indul az idei tókerülő Tour de Balaton kerékpártúra, amelyet az előnevezések alapján várhatóan 3 ezren tekernek majd végig – ez pedig rekordnak számít.

Kellemes tempójú bringatúra

A kerékpáros naptárakban évek óta állandó szereplő egy májusi hétvége, amikor minden a biciklizésről szól a Balatonon. Az idén a pünkösdi hétvégén rendezik a Tour de Balatont, ami a McDonald’s BringaMánia program és egyben a Nyitott Balaton kezdeményezés legnagyobb sporteseménye is. Egy kellemes tempójú bringatúra ez, ahol több ezer résztvevő közösen hódolhat a sport és a természet örömeinek.

Nem lehet pontosan tudni, hogy a Balaton szépsége, az általános bringa-bumm, vagy a korábbi évek jó tapasztalatai és a mindig felhőtlen hangulat-e az oka - vagy mindezek együtt -, de idén a három hosszabb táv, vagyis a Balaton_206, a Balaton_146 és a Balaton_86 már az előnevezések során betelt. Ugyan a hosszabb túrákra már nem fogadnak nevezéseket a szervezők, de a rövidebb családi távokra, vagyis a Balaton_32 illetve a Balaton_6 túrákra még lehet majd nevezni a helyszínen is, igaz csak korlátozott számban.

Oldalak

Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.