Júniusban olcsók a nyaralójáratok - Most érdemes repülőjegyet venni

Júniusra még jó áron lehet foglalni a nyaralójáratokat, tehát érdemes körülnézni, melyik tengerparton sütkéreznénk szívesen a nyár elején. Ekkor még nincs tömeg, a tengervíz a legtöbb helyen már kellemes, 25 C fok körüli.

Lementek az árak

A magyar fapados légitársaságnál most sokkal olcsóbbak a júniusi repülőjegyek, mint korábban. Érdemes a közkedvelt nyaralóhelyek irányában szétnézni, júniusra, de főszezonra is találni még kedvező ajánlatot.

"A leglátványosabb az áresés Ibizára, ahova pár hete még szinte minden jegy jócskán 20 ezer forint felett volt.

Most simán lehet menni habonyizálni 12-15 körül, sőt július 16-án 8 ezer a klubos jegy. Ez is jól mutatja, hogy mekkorát tudnak zuhanni az árak még a nyári csúcsra is egy-másfél hónappal az indulás előtt”- nézte át az árakat a fapadosinfo.blog.hu.

Görögország

Rodoszra 15 ezer forint körül, Korfura pedig kicsit több mint 10 ezer forint felettiek az árak, és egy Ciprusi kiruccanást is megúszhatunk 30 ezer forint alatt. Szalonikibe júliusra is találsz jegyet 10 ezer forintért, onnan meg közel van a kifejezetten olcsó Halkidiki-félsziget.

Spanyolország

Barcelonába összeköthetjük a városlátogatást a tengerparti nyaralással.

„Júliusra vannak alig 10 ezer forint feletti jegyek, sőt pár 8 ezres is megjelent. Itt is lehet még várni a visszaút foglalással, amíg le nem esik 40 euró körülre valamelyik szolgáltatónál "– írta a blog.

A következő oldalon folytatódnak a remek ajánlatok.

Fotó:ibiza-spotlight.com, soluzionetravel.it

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.