Kizárólag 18 éven felülieknek! Ettől a kiállítástól garantáltan elpirulsz

Bécs városát egyszerűen nem lehet nem szeretni! Imádom én is, hiszen akárhányszor járok ott, mindig tud valami újat mutatni. Az osztrák főváros ezúttal is egy egészen meghökkentő dologgal rukkolt elő: kiállítás nyílt kizárólag 18 éven felülieknek!

Szex Bécsben

Egy teljesen más oldaláról mutatja meg a császárvárost a „Szex Bécsben. Vágy. Kontroll. Engedetlenség” című kiállítás, amely Bécs egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik az év hátralévő részében. Végigkövethetjük, hogyan jutottak el a bécsiek egykor és ma az első, kacér pillantástól az aktus utáni cigarettáig – és hogy sok minden változott, csak éppen a lényeg nem. A Wien Museum legújabb kiállításának nem titkolt célja, hogy 550 látványos tárgy és műalkotás segítségével a szexuális avantgárd egyik központjaként mutassa be Bécset.

Táncmulatságok, szigorú szabályok

A január 22-ig megtekinthető kiállítás első szakasza az aktushoz vezető ismerkedés történetét és változatos formáit tárja fel. Mivel a másik nem tagjának közvetlen megszólítása évszázadokig tabunak számított, eleinte szükség volt egy harmadik félre, egy közvetítőre. A családtagok, a házasságszerzők, később a feladott hirdetések, a 60-as években a bécsi szórakozóhelyek asztali telefonjai, manapság pedig már az erre kifejlesztett applikációk segítik a partnerek egymásra találását. Ha megvolt a bemutatás, létrejöhetett a társadalmilag is jóváhagyott fizikai kontaktus, a tánc. A táncos mulatságokon való helyes viselkedésnek nem véletlen voltak szigorú szabályai – előbb a szorosan táncolt keringőt, később a boogiet vagy a rock’n’rollt is szexuálisan túlfűtöttnek bélyegezték. A szexuális szimbolika olyan erős volt, hogy fehéret csak a táncban szüzek, az elsőbálozók viselhettek – a második báltól kezdve a fiatal lányok már csak világoskék vagy rózsaszín ruhában jelenhettek meg.

Halálbüntetést is kaphattak

A szexualitás különböző formáinak egyházi, állami és tudományos megítélését mutatja meg a kiállítás következő szakasza. A nemi érintkezés sokáig csak férj és feleség között volt megengedett, és még házasságon belül is szigorúan és részletesen szabályozta az egyház. A házasságon kívüli szex vagy az önkielégítés abnormálisnak számított - utóbbit, mint a szaporodáshoz szükséges sperma „eltékozlását” az 1768-ban életbe lépett „Constitutio Criminalis Theresiana” kifejezetten büntette a Habsburg birodalomban. A felvilágosodás korában nem csak a homoszexuális aktust tartották megvetendőnek, hanem az azt elkövető személyt is a társadalomra károsnak, ezért halálbüntetés járt érte. A 19. században pedig betegségnek minősítették, amelyet gyógyítani kell - ezt pályája kezdetén még maga Freud is így gondolta. A 20. század emancipációs törekvései, majd az 1990-es években elterjedt queerelmélet aztán véglegesen kétségbe vonta, hogy „természetesnek” vagy éppen „abnormálisnak” nevezhető-e bármilyen szexuális viselkedés.

A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

Fotó: Foto: Klaus Pichler © Wien Museum

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.