Sztárok

Majka megint kiborult – Ezt üzente a sértődött Demjén Ferencnek a Sztárban sztárról

Kedden reggel arra ébredt az ország, hogy Demjén Ferenc egy lapon keresztül azt üzente, nem esett jól neki, amit Majka és Hajós András a Sztárban sztárban mondtak róla és életviteléről. A rapper és műsorvezető most erre reagált!

Demjén Ferenc megbántva érzi magát

A Bors számolt be arról kedden reggel, hogy Demjén Ferenc sértőnek érezte, amit Majka és Hajós András róla, illetve életviteléről mondott a Sztárban sztár vasárnapi élő adásában. A műsorban Kocsis Tibor adta elő Demjén egyik legnagyobb slágerét, a Darabokra törted a szívemet, ami nagyon jól sikerült neki. A zsűrinek is tetszett, ezért sokáig poénkodtak és nevetgéltek rajta, miközben méltatták az eredeti előadót.

"Meghívtak az adásra, elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni, de jobb is így, mert akkor élőben szenvedtem volna el a zsűri megnyilvánulásait. Nem szeretnék a sajtóban háborúzni velük, ezért nem kívánok mélyebben reagálni a történtekre. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ne olyan személyek döntsenek az én megítélésemről, akik tíz év múlva talán sehol nem lesznek, alkosson rólam véleményt a közönség. Az ő szeretetük éltet, az ő és nem ezeknek a ripacsoknak a véleményére adok. De mit is várunk Majkától?" - mondta a lapnak Demjén Ferenc, aki valamiért nagyon a szívére vette a műsorban elhangzottakat, noha sok dícséret is érte.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.