Sztárok

Ma lenne 70 éves Máté Péter - A mai napig nem tudni, mi történt vele

Máté Péter, a tragikus hirtelenséggel elhunyt énekes, zeneszerző ma lenne 70 éves. Méltánytalanul rövid élete során számtalan ember szívébe belopta magát.

Máté Péter ma lenne 70 éves

Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten. Énekesi, zeneszerzői pályája során közel 150 dalt szerzett és adott elő. 1965-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ugyanabban az évben alapította meg első zenekarát. Több dalában az Illés együttessel is közreműködött. Páratlan tehetségének köszönhetően Párizsban előadói díjat nyert, megkapta a Magyar Rádió nívódíját, a táncdalfesztiválon pedig legjobb hangszerelés díjával jutalmazták. Elmegyek című dalát Sylvie Vartan az egész világon elismerté tette. Ő írta A királynő katonái és a Kaméleon színházi kísérőzenéjét, S. Nagy István közösen pedig megalkották a Krízis című rockmusicalt, amelyben olyan művészek is felbukkantak, mint Csongrádi Kata vagy Vikidál Gyula. Duettet énekelt Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával, Házy Erzsébettel, Dékány Saroltával és Zalatnay Saroltával egyaránt.

Fotó: kaiserotto.hu

Oldalak

Sztárok
Egészség
A szív egyik legfontosabb szervünk, mely munkájával biztosítja a vérkeringést, valamint a véráramláshoz szükséges vérnyomást is. Ki ne akarná, hogy szíve hosszú évtizedekig egészséges maradjon?
Sztárok
Az utóbbi időben felröppent a hír, miszerint ismét egymásra talált Tápai Szabina és Kucsera Gábor, akik hosszú éveken át az ország egyik legnépszerűbb sztárpárját alkották. A két celebritás most...
Lifestyle
Nincs szükséged csodadiétára, se önsanyargatásra. 5 szempontot kell figyelembe venned és a várt eredmény nem marad el.