Sztárok

Végignézte férje halálát az imádott magyar sorozatsztár

Először szólalt meg a nyilvánosság előtt férje halálával kapcsolatban. Megrendítő, amit mondott.

Elhunyt Görbe Nóra férje

A 60 éves Görbe Nóra a Blikknek számolt be arról, élete legnehezebb időszakán megy keresztül. A Linda című sorozat főhősnője hónapokkal ezelőtt eltűnt a nyilvánosság elől, most elárulta, miért döntött így. Fogorvosként dolgozó férje, dr. Ormos Péter hat éven át küzdött súlyos betegségével, majd tavaly augusztusban elhunyt. Ha mindez nem lett volna elég nagy csapás, a színésznőnek még a devizahitellel is meg kellett küzdenie, amely évek óta keseríti az életét.

"A hitel, amelyet 2008-ban a férjem vett fel, nem tűnt veszélyesnek, és természetesen engem is érintett minden ebből adódó nehézség. Ahogy emelték a havi törlesztőt, ő egyre idegesebb lett, és az állandó stressztől nagyon lefogyott. 2010-ben rákbeteg lett. Sajnos már az első diagnózis áttéteket mutatott, ennek ellenére onnan sikerült gyógyszerekkel, táplálással 25 kilogrammot híznia, bizakodtunk, újra tudott járni, mozogni, vezetni, egy ideig dolgozott is" - emlékezett vissza Nóra a lapnak adott interjújában.

Fotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...