A csalódott Freddiet elzárja menedzsmentje az újságíróktól – Ákos vigasztalta az énekest

Freddie váratlanul megjelent a Petőfi Zenei Díj megszületését bejelentő sajtótájékoztatón. Az Eurovíziós Dalfesztiválon 19. helyen végzett énekes szemmel láthatóan még mindig nagyon maga alatt van. Zenész kollégái hiába gratuláltak neki, ez sem dobta fel.

Nem beszél újságírókkal

Szerettük volna mi is kicsit vigasztalni Freddiet, megkérdezni, hogy van, és még mindig úgy gondolja-e, hogy a politika nem számít ebben a versenyben, ugyanis ezt nyilatkozta nekünk kiutazása előtt. Menedzsmentje nem tette lehetővé, hogy pár szót váltsuk az érzékeny lelkű énekessel, aki nagyon magára vette, hogy ennyire lepontozták.Tegnap reggel a Mokkában Demcsák Zsuzsa és Pachmann Péter egymásra licitálva igyekeztek megnyugtatni a még mindig feldúlt Freddie-t, aki hazatérte óta nem találja a lelki békéjét.

„Lezártuk az Eurovíziót, Freddie nem beszél róla többet” – jelentette ki kiadója menedzsere, és ez csak az újságírókra vonatkozott. A kollégáknak ugyanis megnyílt az énekes. Ákosnak, akinek most jelentették be nagykoncertjét a VOLT Fesztivál, Petőfi Zenei Díj gálájának estéjén, hosszasan mesélt csalódásáról. Ákos az újságírók füle hallatára azt mondta neki:

„Gratulálok, ne keseredj el, nem a dalokról szól ez verseny.”

A következő oldalon olvashatod a VOLT Fesztivál újdonságát.

Fotó:MTVA

Oldalak

Lifestyle
Főként az androidos mobilok tulajdonosainak életét keserítheti meg a SoumniBot nevű kártevő, mely képes ellopni az adott eszköz IP-címét, fiókadatait, névjegyeit, SMS-eit, fényképeit és videóit is.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?