Tömeges megbetegedés a budapesti étteremben - Hárman kórházba is kerültek

Összesen 32-en betegedtek meg az egyik budapesti étterem vendégei közül az elmúlt napokban, közülük 3-an kórházba is kerültek. Az ÁNTSZ ezt követően rendelt el vizsgálatot, hogy kiderítse, mi okozta a bajt.

Calicivírus fertőzött

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a XIII. kerületi Visegrádi utcai Trófea Grill étteremben végzett egyhetes ellenőrzés során minden ételmintát bevizsgált, az alkalmazottaktól pedig székletmintát vett. Ezt követően jutottak arra a megállapításra, hogy a dolgozók közül néhányan calicivírussal fertőzöttek voltak, ez pedig átterjedhetett az eszközökre és az ételekre is. A HavariaPress beszámolója szerint a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztálya fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendelt el az étterem minden helyiségére, valamint egészségügyi bírság kiszabásáról is intézkedett. Emellett az üzemeltetővel közösen olyan intézkedéseket is hoztak, amelyek meggátolják a hasonló esetek kialakulását a jövőben.

Ezt is ajánljuk

Bezárhat az ország egyik leghíresebb cukrászdája - Nem sikerül megegyezni az önkormányzattal

Fotó, leadfotó: arschorus.com

Oldalak

Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.
Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.