Tudd meg, mi a jegyed a kínai horoszkópban!

A holdújévvel kezdődő kínai évhez kapcsolódó asztrológiában is 12 féle jegy van, melyek különböző állatokról kapták neveiket, a zodiákusok tulajdonságai alapján.

A Sárkány éve
A kínai asztrológia éves bontásban elemzi a jegyek helyzetét, ám nem a naptári újévtől, hanem a holdújévtől számítják a 12 hónapnyi időszakot. Idén 2012 január 23-án köszöntött be a holdújév, s a Sárkány évét írjuk. A kínaiak szerint a Sárkány évei rendkívül szerencsések a házasulandóknak és a családalapításra készülőknek, sőt az egész életünket befolyásoló üzleti döntéseket is szerencse kísérheti ezekben az években.

A 12 jegy legendája
Egy legenda szerint a kínai újév alkalmával Buddha magához hívta a királyság állatait, ám csak 12 élőlény tette tiszteletét. Elsőként a patkány érkezett, majd őt a bivaly követte, majd jöttek a többiek: a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és a disznó. Buddha a 12 látogató tiszteletére úgy határozott, hogy minden állatról elnevez egy évet, így az emberek születési évük alapján az adott évben uralkodó állat tulajdonságait öröklik. Persze nehéz elhinni, hogy az egyazon évben született embertömeg minden egyedére illik a horoszkóp, ám a kínai asztrológia inkább nagyobb általánosságok megfejtésére törekszik.

Patkány 1948 1960 1972 1984 1996 2008
Bivaly 1949 1961 1973 1985 1997 2009
Tigris 1950 1962 1974 1986 1998 2010
Nyúl 1951 1963 1975 1987 1999 2011
Sárkány 1952 1964 1976 1988 2000 2012
Kígyó 1953 1965 1977 1989 2001 2013
1954 1966 1978 1990 2002 2014
Kecske 1955 1967 1979 1991 2003 2015
Majom 1956 1968 1980 1992 2004 2016
Kakas 1957 1969 1981 1993 2005 2017
Kutya 1958 1970 1982 1994 2006 2018
Disznó 1959 1971 1983 1995 2007 2019

Oldalak

Fashion&Beauty
VI. Fülöp feleségének hivatalos megnevezése Spanyolország királynője, de ha rajtunk múlna, Letícia a divat királynője címet is viselhetné.
Sztárok
Március 18-án startolt a TV2 népszerű napi sorozata, a Hazatalálsz második évada, amelyben a nézők minden hétköznap este izgatottan várják, hogy hogyan alakul Farkasliget lakóinak élete. Réti Adrienn...
Lifestyle
A Bika ma legyen észnél, mert fontos döntéseket kell meghoznia. Napi horoszkóp!