Sütifanoknak: 3 szuper budapesti cukrászda

Az édesszájúak számára szeretnénk kedveskedni cikkünkkel, amelyben 3 szuper budapesti sütizős helyet gyűjtötütnk össze!

La Delizia Kekszmanufaktúra

A La Delizia Kekszmanufaktúra a legkülönbözőbb kekszek és aprósütemények receptjeit gyűjtötte össze Európa országaiból. Ha lelkiismeret-furdalásunk van az adalék-, ízesítő- és színezék anyagok miatt, akkor ne aggódjunk, itt a sütik kizárólag eredeti hozzávalókból készülnek. Minden nap helyben sütött, friss sütemények várnak bennünket, és akár barátnőinkkel is beülhetünk ide kávézni vagy teázni, miközben egy finom kuglófot, meggyes lepényt, túrótortát vagy répatortát falatozunk. Igazi kuriózumként már kapható a Húszezer éjszaka névre hallgató pohárkrém is, amelyet D. Tóth Kriszta hasonló című könyve ihletett. Az ínyenceknek szóló vadonatúj kreáció nem más, mint egy fanyar citromos mousse, alatta intenzív szederpürével, mindennek az alján pedig egy édes kókuszkrémmel.

  • Elérhetőség: Budapest, Jókai utca 13. és Pozsonyi út 7.
  • Nyitvatartás: hétfőtől-szombatig 10 és 20 óra között (a Pozsonyi úti üzlet vasárnap is nyitva tart 10 és 20 óra között)
  • Még több információ: ladelizia.hu

Fotó: facebook.com/ladelizia.budapest

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.