Lifestyle

4 matematikai feladat, ami a legtöbb emberen kifog: hányat tudsz megoldani közülük?

Első feladat megoldása

A 16-ot úgy kapjuk meg, ha két 4-est összeszorzunk, tehát a kutyus a 4-es számot jelöli. Ezután a 36-ot elosztjuk 4-gyel, és kijön, hogy a két cica szorzata 9, vagyis a cica egy hármassal egyenlő. Az utolsó feladat, hogy a 72-t elosszuk 4-gyel, majd 3-mal, és így kiderül, hogy a madár 6.

Kutya = 4

Macska = 3

Madár = 6

4 + 3 + 6 = 13

Második feladat megoldása

Ahhoz, hogy meg tudjuk oldani ezt a feladatot, rá kell jönnünk, melyik az a szám, amit ha háromszor összeszorzunk, 125-öt kapunk. Ez a szám az 5, vagyis ennyi a csillag értéke. A Nap értékét úgy kapjuk meg, hogy az 55-öt elosztjuk 5-tel: 11 lesz a megfejtés. A következő kérdés, hogy jött ki a 38: vonjuk ki belőle a csillag értékét, az 5-öst, és a maradékot, a 33-at osszuk el 11-gyel, és megkapjuk, hogy hold egyenlő 3-mal. Ha összeadjuk a nap (11) és a hold értékét (3), akkor meg is van a megfejtés: 14.

Csillag = 5

Nap = 11

Hold = 3

11 + 3 = 14

Harmadik feladat megoldása

A szomorú arc értékét úgy kapjuk meg, hogy 13-ból kivonjuk a mosolygós arc értékét. Ezt a feladványt helyettesítsük be a harmadik egyenletbe, a szomorú arc helyére: 13 mínusz mosolygós arc, mínusz a második mosolygós arc egyenlő 1-gyel. Vegyük el mindkét oldalról a 13-at, a negatívakból csináljunk pozitívat mindkét oldalon, és osszuk el 2-vel, így megkapjuk a boldog arc értékét, a 6-ost. Ezután már csak be kell helyettesítenünk a 6-ost a megfelelő egyenletekbe, hogy megkapjuk a szomorkás pofi értékét, a 7-est.

Mosolygós arc = 6

Szomorú arc = 7

Negyedik feladat megoldása

Kezdjük a harmadik egyenlettel. Melyek azok az egész számok, amelyeket ha összeszorzunk, 32-t kapunk? A válaszok: 1 és 32, 8 és 4. Mivel a 32 túl nagy szám lenne a két másik egyenlet fényében, marad a 8 és a 4. Innen már könnyen ki tudjuk következtetni, hogy a zöld szív 4, a kék szív 9, a piros pedig 8.

Kék szív = 9

Piros szív = 8

Zöld szív = 4

Ha mindegyik feladványt sikerült megoldanod, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Az emberiség mindössze 2%-a hallja ezt a titokzatos hangot, és senki sem érti, hogy miért - Te képes vagy meghallani?

Fotók: littlethings.com; Leadfotó: thinkingtigress.blogspot.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...