Lifestyle

Tilos - Így látja a magyar oktatást egy kisiskolás

Vajon hogyan látja egy gyerek a mai magyar oktatási rendszert? Deliága Éva gyermekpszichológus a 7,5 éves Dáviddal beszélgetett annak az iskolának a módszereiről, ahova a kisfiú jár. Elgondolkodtató írás.

Egy szigorú, klasszikus, poroszos iskola egy gyerek szemszögéből

  • Helyszín: Általános iskola, ma Magyaroszágon, 2016-ban
  • Elmondta: M. Dávid, 7,5 éves, 2. osztályos tanuló
  • Lejegyezte: Deliága Éva gyermekpszichológus

Dávid: „Ma én voltam a terem királya, egyedül maradtam a teremben, míg Ibolya néni kiment a szertárba, a többiek meg már lementek a fotózásra. Fociztam, ami tilos. Papír repülőt hajtogattam, amit még jobban tilos. Meg megírtam a leckét, pedig tilos délután előtt megírni a leckét.

Deliága Éva: „Hm, sok mindent tilos nálatok.”

Dávid egy szuszra sorolja: „Igen, tilos még önállóan dolgozni, nem közösen a tanárral. Tilos lemaradni, előre dolgozni. Tilos a padban matatni. Képeket piszkálni. Tilos jelmezezni, maszkozni. Tilos tetoválni, körmöt festeni, hajat festeni. Tilos mobilt bekapcsolva hagyni. Tilos az udvaron sárgolyót gyúrni. Mi egyszer gyúrtunk. Tilos idegen cerkát felvenni a földről. Amit egyébként mindenki megcsinál. Tilos behozni elsős magatartás kártyákat. Tilos az órán felállni, ugrálni, beszélni, ceruzát hegyezni. Tilos állatokat befogni és tic-tac-os dobozba betenni. Tilos focilabdával madárfészket lehozni. Szigorúan tilos bemenni az udvarról. Az udvarra tilos füzetet, ételt, cerkát hozni. Tilos leszedni a növényeket, kisajátítani a mászókát. Tilos bemenni a tanári WC-be. Tilos a folyosó közepétől tovább menni. Tilos a földszintre lemenni. Tilos a másikról lesni. Tilos elmondani a végeredményt a másiknak. Tilos csúnyákat írni egy lapon. A Peti egyszer írt nagyon csúnyát, el sem mondom, olyan csúnya. Tilos a dolgozatokból papírrepülőt hajtogatni. A négy oldalasakból is. Tilos a függönyt ráncigálni. Tilos hozzányúlni a táblához, ráfirkálni. Tilos a vetítővászonhoz bármivel hozzáérni. Tilos játékokat hagyni órán a padon. Tilos tönkretenni azokat a dolgokat, amiket Ibolya néni behozott. Tilos becsületlennek lenni, vagyis szabad becsületesnek lenni.”

Lapozz a folytatásért!

Fotó: pinterest

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.