Lifestyle

Pusztít a madárinfluenza: rémes, ami a hattyúkkal történik

Sorra halnak meg a hattyúk az országban, a csodaszép állatok között madárinfluenza pusztít. A vírus akár pár óra alatt végezhet a madarakkal.

Sorra halnak meg a hattyúk Magyarországon

Madárinfluenza pusztít a hattyúk között, a Fióka és Madármentés nevet viselő Facebook oldal azt írja, sorozatban kapják a bejelentéseket halott vagy haldokló hattyúkról. Esztergomból, Csepelről, Párkányból, Szigetmonostorról is hívták már őket: volt olyan eset, hogy egy madár több ember szeme láttára hunyt el, míg egy másikkal 3 órával az első tünetek megjelenése után végzett a kór.

Az oldalon arra is felhívják a figyelmet, hogy kiemelten fontos lenne a tetemek azonnali begyűjtése. Ha ugyanis a ragadozók esznek a fertőzött állat húsából, maguk is megfertőződnek és tovább terjesztik a vírust az ürülékökön keresztül. Ez hatalmas károkat okozhat a gazdaságnak, de a vadmadár állományt is megtizedelheti.

Egyelőre azonban rejtély, hogy kinek a felelőssége elszállítani, majd pedig a laborba juttatni és megsemmisíteni a tetemeket. Amíg a hivatalos szervekre nem lehet számítani, addig a civilek, köztük a Fióka és Madármentők intézkednek.

Egy haldokló hattyúról videó is készült - lapozz!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.