Karácsonyfa állítási útmutató – mi már fel is díszítettük

Idén először nekiugrottunk a családi karácsonyfa díszítésének 23-án este, közvetlen a másfél éves kislányunk lefektetését követően. Bár a facebookos ismerősök posztjai alapján úgy tűnik, hogy egyre nagyobb divat a karácsonyfát már korábban felállítani, mi praktikus okok miatt döntöttünk így.

Végy egy formás fenyőfát!

Nyilván azzal kezdődik a fennforgás, hogy az ember kiválasztja az ízlésének, pénztárcájának és lakásméretének megfelelő fenyőfát. Az eddig szokásos ezüstfenyő után idén egy kevésbé szúrós normand fenyőt választottunk, ez kevésbé fogja a kislányunkat „bántani”. Közel 2,5 méter és egy egészséges alku után 10 ezer forintot kellett érte leszurkolni.
Persze az sem mindegy, hogy milyen fenyőfatalpat választunk. Már több éve szerettem volna egy erősebb, stabilabb talpat, amit idén sikerült is beszereznem. Miután belehelyezi az ember a fát, lábbal kell megfeszíteni. Szuperjó, nagyon stabilan tartja a fát és még farigcsálni sem kellett.


Kezdd el díszíteni!

Mindig az égősorral érdemes kezdeni a díszítést, majd a hosszú, boaszerű díszekkel folytatni. Ezeket érdemes szépen, formásan felhelyezni, később már nehéz rajtuk változtatni.
Korábban kisebb karácsonyfáink voltak, amin remekül mutatott a 100 ledet tartalmazó égősor, de ahogy a képeken is látszik, egy ekkora fán már nagyon szolidnak tűnik ez a mennyiség, simán elbírna még egy ugyanilyen ledsort.

Fotó: CET

Oldalak

Lifestyle
Közösségi költségvetésből új zebra épül Budapesten. Ezen a helyen nem kell többet aluljárózni.
Lifestyle
Továbbra is nagy félelmek vannak az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. Most szakértők bevonásával igyekeztek helyretenni néhány kérdést.