Így edzettek a nők 100 évvel ezelőtt - Retró fotók a múltból

Különleges fotósorozatot láthatsz, amelyből kiderül, hogy az 1920-as években élt asszonyoknak is ugyanolyan fontos volt a fittség, mint napjainkban. Csak mások voltak az eszközök...

Evezőpad

Nem biztos, hogy evező a hölgy, lehet, hogy csak kecses vállakat, ívelt hátat szeretett volna varázsolni magának. Nem komplikálták túl már akkor sem az evezőpadot, a funkció és a végrehajtás adja magát.

Kézisúlyok

Már akkoriban is használtak kézisúlyokat, igaz, egy kissé más dizájnban, de ez mit sem von le az értékéből. Viszont nem igazán tudom beazonosítani, hogy tricepsz gyakorlathoz készülődik a hölgy, a hátát akarja megvakarni, vagy csak a sarok távolságát becsüli meg. May West, a '20-as évek amerikai sztárszínésznője nyilván a fotó kedvéért állt be ebbe a bár kecses, de nem túl szabályos pózba és húzott úszódresszt a fitneszhez.

Futópad

1923-at írunk, amikor is Londonban piacra dobták ezt a házi fitneszgépet, vagyis a futópad elődjét. Nyilván futni nem igazán lehetett rajta, hiszen elég instabilnak tűnik a lábazat, viszont nagy ellenálláson jó kis hegymenetekre volt alkalmas. Éljen a popsiformázás!

A következő oldalon még több korabeli fitneszgépen csodálkozhatsz el!

Fotók: vintag.es

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...