Életmentő készüléket kapott a Városligeti Műjégpálya

A közel fél millió forint értékű mobil defibrillátort csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében adták át a fővárosi közintézménynek. A téli időszakban sok korcsolyázó, nyáron pedig rengeteg kiránduló keresi fel a Városligeti Műjégpályát és környékét, ezért elengedhetetlen, hogy elérhető közelségben legyen egy ilyen készülék.

Vezető halálozási ok

Magyarországon minden harmincadik percben meghal valaki kórházon kívüli hirtelen szívleállás következtében. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 25 ezer ember veszti életét emiatt, így jelenleg vezető halálozási oknak számít a hazai statisztikában. „A hirtelen szívhalálért az esetek 65-85 százalékáért a ritmuszavar, az úgynevezett kamrafibrilláció tehető felelőssé, ami lényegében a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége, mely a szerv mechanikai működését és normális összehúzódását teszi lehetetlenné”- jegyezte meg Dr.Szabó Péter, a Magyar Szív Egyesület elnöke. Bár a jelenség legtöbbször a szívbetegeket érinti, ennek ellenére a hirtelen szívhalál bárhol, bárkinél, akár figyelmezető előjel nélkül is bekövetkezhet.

Perceken múlhat egy élet

A szívmegállás utáni, mintegy 3-5 percen belül gyorsan, határozottan és a laikustól is elvárható szakszerűséggel eljárva, még meg lehet menteni az érintett életét. A legtöbb esetben a beteg túlélési esélye azon múlik, hogy a lehető legrövidebb időn belül megtörténik-e a defibrillálás. Ugyanis minden beavatkozás nélkül eltöltött perc 8-10 százalékkal csökkenti a túlélési esélyt, míg az öt percen túl elkezdett újraélesztés esetén már csak a szakszerű ellátástól várható el a maradandó károsodások nélküli felépülés. Ezért is nagyon fontos, hogy legyen a közelben olyan használható készülék, mellyel elvégezhető a beavatkozás.

Az omega-3 savak jelentősége (x)

A szív- és érrendszeri betegségek hátterében legtöbbször a mozgásszegény életmód, a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás, vagy valamilyen örökletes betegség áll. Emellett az életkor előrehaladtával az erek fala merevebbé válik, valamint megnő a vér koleszterin szintje, ezzel együtt pedig a vérnyomás is magasabb lesz. Ennek eredményeképpen a szív idővel gyengébbé válhat, melynek számos élettani hatása mutatkozik meg a kor előrehaladtával.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság vizsgálatai szerint az omega-3 zsírsavak (DPA és EPA) hozzájárulnak a szív egészséges működésének fenntartásához. „A DPA és EPA megfelelő mennyiségű beviteléhez hetente legalább 2- alkalommal szükséges halat– például lazacot, makrélát, vagy heringet - fogyasztani, de a kellő mennyiségű omega-3 étrend-kiegészítők formájában, például OmegaMarine Forte+ kapszulával is biztosítható” – hívta fel a figyelmet a Natural Pharmaceuticals ügyvezető igazgatója, Ulf Oldenborg. Rendszeres mozgással és a súlyfelesleg csökkentésével pedig tehermentesíthető szív, ezáltal a magas vérnyomás is normalizálható.

Frekventált helyszín

Az Országos Automata Életmentő Defibrillátor Adatbázis nyilvántartása szerint hazánkban eddig már közel félezer félautomata defibrillátort helyeztek üzembe. A fővárosi közintézménynek most átadott készülék azonban nemcsak azért fontos, mert gyarapítja a budapesti nyilvános helyeken található defibrillátorok számát, hanem azért is, mert olyan központi helyre került, melynek környékén több ezer ember fordul meg naponta. „A Városligeti Műjégpálya turisztikai szempontból is kiemelt jelentőséggel bír, ezért nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy ilyen életmentő készülékkel gazdagodhattunk, hiszen hirtelen szívleállás esetén nagyon fontos, hogy időben érkezzen a segítség” – jelentette ki az átadás kapcsán Molnár Zoltán, a Budapesti Sportszolgáltatói Központ igazgatója.

Oldalak

Lifestyle
Húsvétkor a magyarok egyszerűen bolondulnak a kalácsért. Viszont vannak olyanok, amik nem a legjobb minőségűek. Van, amibe mi is belefutottunk.
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!