Bántalmazzák a barátnődet, ismerősödet? Így segíthetsz rajta!

A bűnügyi statisztikák szerint hazánkban közel 800 ezer nő él, akit élete során ért már testi erőszak. Közülük közel 300 ezren szexuális abúzust is elszenvedtek. Ma legalább 261 ezer nő él bántalmazó párkapcsolatban. Talán sokan azt gondolják, ezek a dolgok a rendőrségre, illetve az állami szervekre tartoznak, a valóság azonban az, hogy egy kis odafigyeléssel mi is sokat tehetünk a környezetünkben élőkért.

1. Beszéltesd

Ha arra gyanakszol, hogy szeretted bántalmazzák, kérdezz rá bátran, nincs-e valami baj, amiről beszélni szeretne, és nyugtasd meg, hogy bármi, amit mond kettőtök között marad. Sajnos a bántalmazott nők többsége úgy érzi, hogy ami a négy fal között történik, az magánügy, ezért sokszor még a legjobb barátjuknak, családtagjaiknak sem mernek beszélni a történtekről.

2. Biztosítsd a támogatásodról

Ha kiderül, hogy szerettedet tényleg bántalmazzák, biztosítsd arról, hogy bármi történik is, Te mellette fogsz állni. Fontos, hogy legalább egy olyan személy legyen a bántalmazott környezetében, akihez bármikor bizalommal fordulhat. Tudnia kell, hogy ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is van egy olyan biztos pont az életében ahol menedékre és támogatásra lelhet.

3. Nem ő a hibás

Sajnos ma Magyarországon még mindig gyakori, hogy az erőszakot elszenvedett nőt hibáztatja a környezete, azért ami vele történt. Fontos, hogy elmagyarázd neki, hogy ami vele történt, nem az ő hibája. Ha segítségre és védelemre van szüksége, tudnia kell, hogy joga van hozzá és evidens, hogy a segítők nem őt hibáztatják majd, hanem azon lesznek, hogy az erőszaktevőt tegyék felelőssé.

4. Merjetek segítséget kérni!

A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson a bántalmazott nők részére. Magyarországon mind a mai napig ők az egyetlen családon belüli erőszakra specializálódott női civil szervezet, az elmúlt évek során tevékenységük jelentősen kibővült. Sikerrel kezdeményeztek reformokat olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam általában nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak.

Számlanyitással az erőszak ellen (x)

A MagNet Bank úgy döntött, nem nézi mindezt tétlenül. A közösségi pénzintézet ezúttal a nőkhöz, különösen az üzleti élet női döntéshozóihoz szól, mert mélyen hisz a női szolidaritás és az összefogás erejében. A Bank 20. születésnapja alkalmából most 20 ezer forintot juttat a NANE Egyesületnek minden olyan új vállalkozói számla megnyitása után, ahol a vállalkozás női tisztségviselővel vagy női tulajdonossal rendelkezik.
Az akció részletei: www.magnetbank.hu

Fotók: mtvindia.com, familias.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...