Lifestyle

Náluk valóban létezik örök szerelem – 8 állat, amely egy életre választ párt

Egyre kevésbé hiszünk abban, hogy létezik örök szerelem. Sok házasság bomlik fel, még több kapcsolat szakad meg, és rengetegen várnak arra, hogy megtalálják az igazit. Ha azonban végignézünk az állatvilág képviselőin, egy kicsit megint hiszünk a csodákban: 8 olyan állatot mutatunk nektek, akik egy életre választanak maguknak párt.

Kurtafarkú szkinkek

A vakondgyíkfélék családjába tartózó kurtafarkú szkink amilyen furcsa nevet kapott, olyan hűséges. Bár a monogámia viszonylag ritka a gyíkok között, a szkink az a kivétel, ami erősíti a szabályt. Általában tavasszal találnak egymásra, nyáron már utódokat nemzenek, és akár nyolc hétig is egymás közelében maradnak. Gyakran ugyanaz a hím és ugyanaz a nőstény a következő évben is felkeresi egymást, és ha kapcsolatuk harmonikusnak mondható, akkor a szaporodási időszakban évről-évre újra összejönnek.

Gibbonok

Az Ázsia déli felén élő gibbonok megelégszenek egyetlen partnerrel, aki mellett kitartanak egész életükben. Nagyjából azonos méretűek, így még jobban érzékelhető összetartozásuk és egyenlőségük. Együtt nevelik fel a kicsinyeiket, és általában nagy csoportokban élnek hozzájuk hasonlóan „szerelmes” párokkal.

Farkasok

Bár senki nem találkozna szívesen egy farkassal a sötét erdőben, tény, hogy van egy finomabb oldaluk is ezeknek a veszélyes fenevadaknak. Szociális magatartásuk az állatvilágban a legfejlettebbek közé tartozik: a falka vezető hímje és nősténye gondos édesapaként és édesanyaként nevelik kölykeiket a szingli példányok segítségével.

Hattyúk

Az életre szóló kötődés egyáltalán nem ritka a madarak körében, mégis ki kell emelnünk közülük a hattyúkat, akik sok szárnyason túltesznek ragaszkodásban. A párok között lévő kapcsolat 5 százaléka bomlik csak fel, mielőtt az egyik egyed elpusztul – ez bizony még nekünk, embereknek is becsületünkre válna! A hattyúpárok szokása egyébként, hogy a nyakukat és a fejüket úgy illesztik össze, hogy egy szívet formázzanak.

Fotók: cumberland.wordpress.com, terrific-top10.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Blake Lively és Ryan Reynolds párosát rengetegen imádják, a színészpár tökéletes példája annak, hogy bizony a hollywoodi sztárok kapcsolata is lehet boldog és tartós a hírnévvel járó minden negatívum...
Fashion&Beauty
A különböző dióféléket leggyakrabban fizikai hámlasztóként használják a bőrápolásban, ami nem mindenkinek ajánlott. Viszont nem ez az egyetlen létező felhasználási módja ezeknek a csodamagvaknak.
Sztárok
Drew Barrymore már több alkalommal is igencsak nagy meglepetést okozott rajongóinak kijelentéseivel és véleményével, ezúttal a fehérnemű viselését illetően nyílt meg a színésznő.