"A korlátainkat magunk szabjuk meg" - Álláskeresés egy fejvadász szemével

Hogyan juthatunk el A-ból Z-be a legbiztosabban? - teszik fel a kérdést sokan. Az álláskeresés sohasem egyszerű feladat, de ha nagyjából tudjuk, mit szeretnénk és ehhez nem félünk egy kis segítséget kérni, akkor semmi sem lehetetlen. A témáról Eideh Titanilla fejvadász és munkaerő közvetítővel beszélgettünk.

Te mindig is a tudatos emberek táborát erősítetted?

Már 12 éves koromban volt egy álmom, el szerettem volna jutni Betlehembe, Jeruzsálembe. Valahogy úgy éreztem, nekem ott van dolgom. Persze számos kérdés foglalkoztatott: Hogyan jutok el oda? És mit keressek majd ott? Aztán 19 éves koromra egyre közelebb kerültem a célomhoz. Olaszországba jutottam ki, 2 évig éltem ott, és elsajátítottam az olasz nyelvet is. Akkoriban még nem fedeztem fel, hogy jeleket kapok, hogy az emberek hozzám fordulnak segítségért, és bizalmas információkat osztanak meg velem.

Itt olyan emberekkel találkoztam, akik London felé irányítottak, nem is értettem, hogy a mediterrán hangulat után vajon milyen érzés lesz egy északabbra fekvő országban élni, de hamarosan megtudtam. A CNN-nél kaptam munkalehetőséget, a Camden College-ban pedig jeruzsálemi és olaszországi hallgatókkal hozott össze a sors. Itt éreztem, hogy egyre jobban közeledek az álmomhoz.

Sok helyen megfordultál, végül sikerült eljutnod a végcélodhoz?

A feladatomat bevégeztem Londonban és 22 évesen újra visszatértem Magyarországra. Ösztöndíjra pályáztam a jeruzsálemi egyetemre. Felvettek. De hogy elérkeztem-e a végső úti célomhoz? Csöppet sem. Az útjaim során megértettem, hogy ha őszintén és céltudatosan vágyunk valamire, és teszünk is érte, akkor nagyobbat is álmodhatunk, mint például a családalapítás vagy a karrierépítés.

Neked sikerült nagyobbat álmodnod?

Végigjártam a ranglétrát a munkaerőpiacon, mígnem egy 45 fős szervezet HR supervisora, trénere nem lettem. Voltak nehéz pillanataim, de nem adtam fel, a szeretet lángja nem aludhatott ki. A célokhoz – az egyetemen szerzett lexikális tudás mellett – az érzelmi intelligenciámat is folyamatosan fejlesztettem. Egy amerikai pszichológus szerint egyébként az EQ, azaz az érzelmi intelligencia fontosabb az életben, mint az értelmi képesség, azaz az IQ.

Számos olyan emberrel találkozom, aki tehetséges, okos, néhányuk pedig igen sikeres és gazdag is mindezeken felül, mégis valamiféle ürességet érez. Nem találja a helyét a világban, az útját keresi, pedig náhányuknak kiemelkedően magas az IQ-ja, mégsem képes a boldogságra.

Te hogyan gondolsz erre a fajta boldogságra?

Én 6 év alatt megtaláltam a legnagyobb részét annak, amit célul tűztem ki. Immár bölcsész voltam, 4 idegen nyelven (angol, olasz, héber, arab) felsőfokon beszéltem, kettővel pedig elboldogultam (spanyol, francia). De ami hiányzott, az az előbbiekben említett összhang: harmóniában kell kerülnünk saját magunkkal. Elérkezett az idő , hogy a szülőföldemen használjam fel a megszerzett ismereteimet, s családom legyen.

Itthon is minden gördülékenyen ment?

Azt nem mondanám, de tény, hogy tanári diplomát szereztem GYES alatt, dolgoztam HR tanácsadóként a Convergysnél, voltam értékesítő a MarcusEvansnál, dolgoztam HR vonalon SSC-ben, FAO-nál és nem riadtam vissza attól sem, hogy immár 2 gyermekes családanyaként HR asszisztens legyek egy jó nevű fejvadászcégnél. Tudtam, hogy a tanácsadói képességeimet ki tudom bontakoztatni, és bizonyítani fogok..

3 hónap után saját projektem volt, és 6 hónapon belül ügyfelet hoztam az akkori munkáltatómhoz. A jelenlegi munkahelyemmel való kapcsolatom is itt kezdődött el. Amikor az előző munkahelyem megszűnt, úgy éreztem olyan akadályok gördültek elém, mint maga a Kínai Nagy Fal. Ekkor hozott össze egy HR vezető ismerősöm Kovács Évával, aki az érzelmi stresszoldás módszerét alkalmazta az akadályok elgörgetéséhez. Az Ő támogató munkája révén kerültem végül az ITL Group HR Solutions-höz, ahol jelenleg is dolgozom.

Akkor most már tényleg jó helyen vagy...

A pályafutásom során a célom letisztult, és jelenleg az ITL HR Solutions munkaerőközvetítő, fejvadász, álláskeresők, útvonaltervezők tanácsadója és a vállalat üzletfejlesztője vagyok. Olyan platformot teremtek, ahol a munkaerő kínálat és a kereslet találkozik egymással.

Hazai, illetve nemzetközi kapcsolati hálómnak, megszerzett tudásomnak és az alkalmazott EQ-nak köszönhetően tudom, kit, merre kell irányítanom. Mindenkinek más kell, így nincs egységes tematika.

Ezek alapján lehet mondani, hogy mindenkinek személyre szabott tanácsokkal tudsz szolgálni?

Pontosan. De ezen felül természetesen önmagamat is folyamatosan fejlesztem. A fejlődésemet nem csupán tréningek, és üzleti klubok, hanem olyan szakemberek biztosítják, akik már megküzdöttek a kudarccal, a veszteséggel, és mindig talpra álltak.

20 éves munkatapasztalattal a hátam mögött a mottóm: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Nem hiszem, hogy az életkor szabja meg a korlátainkat. A korlátainkat mi magunk szabjuk meg. Ügyfeleim – legyen az céges vagy magánember –, azért dolgoznak velem, mert őszinte, egyenes, és egyenes úton járó tanácsadó vagyok, aki az értéket képviseli, legyen az vállalat vagy álláskereső.

Az életemben sok kockázatot bevállaltam. Azt vallom, hogy kockázat nélkül nincs fejlődés. Ha nincs fejlődés, akkor pedig nincs változás az életünkben. Félelem nélkül kockáztass!

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...