6 idézet Popper Pétertől - A 4 éve elhunyt pszichológusra emlékezünk

4 éve hunyt el az ország egyik legnépszerűbb pszichológusa, Popper Péter, aki sokunk életét gazdagította hasznos tanácsaival, meglátásaival. Mostani cikkünkben írásaiból idézünk néhány sort, így emlékezünk munkásságára.

Idézetek

  • Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.
  • Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.
  • Az ember rettenetesen fél egyedül maradni, ezért kell neki egy társ, egy életszövetséges. Benne marad akár egy halott kapcsolatban is, hogy ne legyen magányos.

  • Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.
  • Az embernek nem adatott meg, hogy érzelmeit akaratlagosan szabályozza. Nem határozhatja el, hogy ezen túl gyűlölni fogja azt, akit szeret, vonzónak találja majd, akitől megundorodott. Az érzelmi reakciókat csak észrevenni, konstatálni lehet. Egyedül a viselkedést lehet szándékosan változtatni.
  • A környezetünk arra felel, amit magunkból kisugárzunk. Belső változás nélkül külső megváltás nem fog jönni.

Ha Te is szereted Popper Péter idézeteit, nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!

Ezt is ajánljuk: 114 éve született Márai Sándor - Idézetekkel emlékezünk rá - Katt ide!

Fotó: prokultura.hu

Oldalak

Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.