Fashion&Beauty

Gondoltad volna? Eddig bírják kedvenc sminktermékeid

A legtöbben egyáltalán nem figyelünk rá, pedig kedvenc sminktermékeink is ugyanúgy lejárnak, mint a fiókban pihenő konzervek vagy zacskós levesek. Éppen ezért a tavaszi nagytakarítás alól ne hagyjuk ki a fésülködő asztalt sem, hiszen a különböző kozmetikai és sminktermékeinket is érdemes időről időre átválogatni, elkerülve ezzel az esetleges problémákat! (x)

"De hát úgy szeretem!"

Néha hajlamosak vagyunk imádott termékeinkhez a kelleténél jóval tovább ragaszkodni. A kedvenc krém, amit még évekkel ezelőtt kaptunk ajándékba, és beszerezhetetlennek tűnik belőle egy újabb adag. Vagy az a vörös rúzs, amivel olyannyira spórolósan bánunk, hogy csak a legkülönlegesebb alkalmakkor használjuk.

Bizony a legtöbbünk sminktáskájában lapul legalább egy olyan kedvenc, amiről tudjuk, hogy már rég meg kellett volna szabadulni tőle – hiszen annak szavatossága már rég lejárt. Egy 2013-as felmérésben például kiderült, hogy a megkérdezett nők 70%-a használt már lejárt szavatosságú sminkterméket. Nem titok, hogy azok a termékek, amelyeknek már a kukában lenne a helyük, igazi baktériumközpontok, amelyek akár komoly bőrproblémákat is okozhatnak használatukkal.

Így számolhatsz velük

Jó tudni, hogy átlagosan egy szempillaspirált 2-3 hónapig, egy szemceruzát 4-6 hónapig, míg egy alapozót 6-12 hónapig érdemes használni. Náluk tartósabbak a rúzsok, a szájfények, a körömlakkok és a szemhéjpúderek, amelyek akár 2 évig is megőrizhetik hatékonyságukat, vagy a parfümök, amelyek akár 8-10 éven át is hűségesek lehetnek hozzánk.

Természetesen a fenti időtartamokon túl érdemes megnézni az egyes termékek egyéni szavatosságát – ezt egy nemzetközi jelzéssel tüntetik fel, általában egy kis flakont látsz a terméken, benne egy számmal pl. 12 M, azaz 12 hónapig érvényes, de alacsonyabb hatékonyságát jelezheti a megváltozott állag, szín vagy akár illat is.

Általában eddig használhatóak:

  • Sminklemosó folyadék: 6-12 hónap
  • Púder: 12-18 hónap
  • Rúzs: 18-24 hónap
  • Szájfény: 12-18 hónap
  • Alapozó: 6-12 hónap
  • Folyékony korrektor: 12-18 hónap
  • Szemceruza: 4-6 hónap
  • Szájceruza: 12 hónap
  • Szempillaspirál: 3-6 hónap
  • Pirosító: 18 hónap
  • Szemhéjpúder: 24 hónap
  • Arclemosó folyadék: 12 hónap
  • Testápoló: 18-24 hónap
  • Arckrém: 12-18 hónap
  • Bőrradírozó krém: 24 hónap

Itt a nagy lehetőség!

Időszerű lenne felfrissíteni a sminkkészletedet? Cseréld le régi sminkjeidet újdonságokra, most nagyszerű kedvezményekkel! Vigyél magaddal legalább 5 db elhasznált dekorkozmetikai terméket a dm üzletek bármelyikébe 2016. március 31. és április 27. között, és egy gyűjtőládába dobva máris Tiéd egy kuponfüzet, mellyel számos dekortermék újdonságot kedvezményesen vásárolhatsz meg!
További részletek itt: www.dm-drogeriemarkt.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.