Makány Márta: "Optimista és bizakodó ember vagyok."

Ezen a héten az ismert divattervezővel, Makány Mártával beszélgettünk stílusról, divatról, sikerről és persze hétköznapjairól. Elárulta, hogy mitől boldog és mosolygós, sőt, kedvenc sportjáról is mesélt, amit nem is olyan régen fedezett fel.

Mikor választottad a divattervezői pályát? Volt valamilyen konkrét élményed, ami meghatározta az életed?

Nem volt semmilyen meghatározó élményem, valahogy maguktól alakultak így a dolgok. Általános iskolásként már sejtettem, hogy valamilyen művészeti pályán szeretnék elhelyezkedni, de ekkor még nem voltak határozott elképzeléseim. Később művészeti középiskolába kerültem, ahol a textilszakot választottam, innét pedig már egyértelmű volt, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatom a tanulmányaimat.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a divatszakmában?

Ez a szakma legfőképpen kitartást és elhivatottságot követel. Ha valaki ezt a pályát választja nagyon fontos, hogy higgyen magában és ne adja fel a kezdeti nehézségeknél.

Mit tartasz a tervezői szakma legnagyobb kihívásának? Melyik munkafolyamatot éled meg a legnehezebben?

Szerintem itt nincsenek könnyebb és nehezebb munkafolyamatok vagy időszakok. Kihívásnak is azt nevezném, hogy évről évre újat kell hozni, meg kell újulni, amellett, hogy trendinek is kell maradni. Szerencsére minden munkafolyamatban megtalálom a helyem, nincsenek megakadásaim, nehézségeim. Még a divatbemutatókon sem izgulok, babonáim sincsenek. Az új ötletekkel sincs gondom, valahogy mindig magától jönnek a dolgok, elkerülnek a nehéz időszakok.


Miért pont a menyasszonyi ruhák vonzanak a leginkább?

Ez nem feltétlen így van, én csak elkezdtem ezzel foglalkozni és valamilyen véletlen folytán benne is maradtam, hisz kiderült, hogy erre valóban van igény. A maga módján minden ruha egyedi és különleges. Persze ez természetes, hisz minden arának az a ruha a legfontosabb, amit majd ő fog viselni az esküvőjén.

Színházaknak is tervezel. Ezeket a darabokat meg szoktad nézni élőben is? Ilyenkor mennyire számít a színész és a figura személyiség a tervezéskor?

Ha valaki színháznak tervez ruhákat, akkor nagyon fontos, hogy ne csak a készítéskor lássa az adott ruhadarabot, hanem az előadás próbafolyamatainál is jelen legyen és ellenőrizze, hogy olyan a ruha, amilyennek lennie kell. Igazából én csak olyan rendezővel dolgozom együtt, akivel tiszta szívből kedveljük és tiszteljük egymást. Inkább a rendezőhöz kötődöm a munkafolyamatok során, ha valamiben bizonytalan vagyok, hozzá fordulok. Van ilyenkor egyfajta bizalom, ők is hisznek bennem maximálisan, ezért is fontos a baráti viszony. Egy-egy figura jelmezének megalkotásakor közös elképzelésekkel fogunk neki a dolgoknak, amit később még csiszolgatunk, így születik meg a folyamat végén a megfelelő ruha.

Mit gondolsz a mai magyar divat külföldi helyzetéről?

Véleményem szerint, ha egy híresség valamelyik magyar tervező ruháját viseli az csak itthonról nézve jelentős. Nemzetközi szinten a magyar divat még nagyon gyerekcipőben jár. Nem tudom, hogy sikerül-e betörnünk, de gondoljunk csak bele, hány belga vagy dán divattervezőt tudnánk mi magunk is felsorolni.


Mik a kedvenc színeid és anyagaid?

Leginkább a mintás, virágos anyagokat szeretem, a csipke örök szenvedélyem, de a puha, kellemes tapintású anyagokkal is szívesen dolgozom.

Tudnál pár szót mondani az idei őszi trendekről?
Ez így nagyon általános, nehezen körbehatárolható dolog, hisz nincs olyan tipp vagy trükk, ami mindenkinek jól állna. Mindenkinek meg kell találnia a személyre szabott stílusát, önmagát. Egyszerűen nem hiszek abban, hogy akkor holnaptól mindenki hordjon hupililát vagy pinket, a divat nem ilyen könnyen behatárolható.

Ki vagy mi inspirál téged tervezéskor?

Ez meghatározhatatlan, egyszerűen csak csinálom a dolgokat. Nincs olyan, hogy elolvasok egy könyvet, megnézek egy filmet vagy sétálok egyet és akkor megvilágosodom, egyszerűen csak az egész életem egy egységes folyam, amiben történnek a dolgok. Nekiállok a munkának és onnantól kezdve már a maga útján halad a folyamat. A tervezők közül sem követek senkit nyomon, nincs senki, akire hasonlítani szeretnék. Persze, amikor nemzetközi szinten vannak bemutatók, neten körbenézek, de ez csak kíváncsiság. Sok olyan tervező van, akinek egészen más a stílusa, de valahogy értem a gondolkodásmódját, de ettől függetlenül inkább csak nézőként élvezem ezeket az eseményeket.

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.