Irány az Eurovízió! - Interjú a Compact Disco-val

Idén a Compact Disco képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A zenekar tagjai, Lotfi Begi és Walkó Csaba sok egyéb mellett a versenyre való készülődésről, leendő koreorgráfiájukról és jövőbeli terveikről meséltek.

Hogy alakult meg a Compact Disco?

Csaba: Beginek volt egy DJ projectje egy másik sráccal. Mikor feldolgozták Adamski Killer című dalát, kerestek egy énekest, hogy felénekelje. Ez akkortájt volt, mikor kiestem a Megasztárból, és meglátott egy tv-felvételen az akkori zenekarommal. Felénekeltem a dalt, a közös munka pedig annyira jól sikerült, hogy megbeszéltük, a jövőben egy komolyabb zenei projectbe is belevágunk majd együtt. Ennek három évvel később jött el az ideje. Ekkor felhívtam Begit, illetve hívtam az akkori zenekarom billentyűsét, Pál Gábort is. Hárman összeültünk és elkezdtünk agyalni, az első dalunk váza pedig szinte azonnal meg is született. Ebből lett később a Fly or Dive. Onnantól beindult a dolog, a kezdés után másfél-két évvel később csatlakozott Attila, az első albumunk pedig 2009-ben jelent meg.

 

Hogyan születnek a dalszövegeitek? Honnan merítitek az ihletet?

Begi: Csabi írja a dallamokat, és mivel ő az énekes, a dalok ezért az ő lelkivilágára és érzelmi világára íródnak. Nagy szerencse, hogy a billentyűsünk, Gábor szinkronfordító és feliratgyártó, perfekt angolból, így elég könnyedén Csabira tudja írni a dalokat. Van egy érdekes módszerünk: mikor Csabi az elején hozza a dallamot és meghangszereljük, még csak egy angol halandzsaszöveget énekel rá. Én kamuangolnak nevezem, az a cél, hogy halljuk az énekdallamot. A mondatvégeken egy-egy értelmes szó is belefér, ezek általában kiindulási pontok a későbbiekben. Az összes dalunknál ezt a munkamódszert követtük.

 

Ugyanúgy ki tudod fejezni az érzéseidet, ha angolul énekelsz, mint mikor magyarul?

Csaba: Igen, sőt, talán jobban is. Ha beszélek, akkor természetesen magyarul jobban ki tudom fejezni magam. Viszont énekléskor a hangom valahogy jobban szól ezen a nyelven, jobban passzol hozzám. Ráadásul az angolban az a jó, hogy mindenki számára érthető, nem csak a magyaroknak. Ez egy óriási előny.

 

Honnan jött a Compact Disco név?

Begi: Az egész egy szóviccből indult. Az első lemezünkön különösen érezhető volt a nyolcvanas évek hangzása, persze mai hangszereléssel. Ezért arról beszélgettünk, hogy milyen zenéhez köthető nagy áttörés, újdonság volt a nyolcvanas években. A CD, mint formátum volt ez a nagy áttörés, a CD pedig a compact disc rövidítése. Innen jött, hogy legyünk mi a Compact Disco. De ezt úgy kell elképzelni, hogy 4-5 órás kemény munka után dobtam be az ötletet, és csak vicceltem. A többiek viszont azonnal ráharaptak.

 

Vannak olyan példaképeitek, akik hatnak rátok zeneileg?

Csaba: Rengeteg van. Mindenki más zenei háttérből érkezett, más zenéken nőtt fel. Hallgattunk mindenfélét, a klasszikus zenétől kezdve a rock zenén át a jazzig. A közös nevező, akik a zenekarra egyértelműen nagy hatással vannak, az a Depeche Mode.

Begi: Még hozzátenném a Jamiroquai-t és Michael Jakcson-t. Mi ketten legalábbis őrült nagy Jacko fanok vagyunk.

 

A mai előadók közül kiket hallgattok szívesen?

Begi: Az iPodomon csak a kilencvenes évek meghatározó albumai vannak fenn, Stingtől kezdve Madonnán át, Michael Jacksonig. A maiak közül nincsen kedvencem, talán a Muse-t emelném ki. Bele vagyok ragadva a kilencvenes évekbe.

Csaba: Persze hallgatnunk kell a mostaniakat is, mert minden szempontból képben kell lennünk. De abban egy véleményen vagyunk, hogy kevés kedvencet találunk köztük.

 

Mit gondoltok a mostanában futó divatos tehetségkutató műsorokról? Nem gondoljátok úgy, hogy túl sok van belőlük, ahhoz képest, hogy milyen kicsi a piac?

Csaba: A tehetségkutatókról elég sokat tudok beszélni, hiszen én is résztvevője voltam a történetnek. Szerintem az a lényeg, hogy az ember hogy megy oda. Én, aki hat éves korom óta a zenével foglalkozom, úgy gondoltam, hogy ez egy lehetőség, és jó reklám lesz az akkori zenekaromnak. Tudtam, hogy nem várhatok tőle túl sokat, maximum egy lökést, amiről majd kiderül, hogy vezet-e valahova. Kiderült, hogy nem igazán. Azért valamennyire sikerült belőle profitálni, körülbelül egy évig jobban ment a zenekarnak, de azt nem mondanám, hogy igazán beindult a szekér. A tehetségkutatók hátulütője, hogy a legtöbben túl sokat várnak tőlük, azt hiszik, hogy megváltoztatják az életét. Úgy gondolom, hogy sok énekest „át is vágnak” azzal, hogy ez mekkora lehetőség, pedig alapvetően nem az. Ez csak egy időintervallum: befuttatnak, és mikor már nem kellesz, elfelejtenek. Lehet, hogy sok tehetséges ember azért hagyja abba az éneklést, mert óriásit csalódik. Persze az is igaz, hogy ha valaki ennyire gyenge, és nincs elég önbizalma, akkor nem feltétlenül való erre a pályára. Az éremnek két oldala van. Egyébként nem állítom, hogy egyáltalán nem lehet belőle profitálni. Lehet, csak nem hosszútávon. Egy idő után ki kell belőle lépni. Szerintem én a legjobb időpontban szálltam ki.

Begi: Vagy nem is szálltál be.

Csaba: Igazából tényleg nem szálltam be. Elénekeltem két dalt, aztán búcsút intettek nekem. Tanulópénznek tökéletes volt, de akkor is tudtam és most is tudom, hogy ennyi elég is volt belőle. Szóval összességében azt mondanám, hogy igen, nagyon sok felesleges tehetségkutató műsor van.

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...