A soványság megrövidítheti az életünket

Amerikai kutatók 19 tanulmányának összesítése alapján kimutatták, hogy nem csak a túlsúly, de a túlzott soványság is rosszat tesz egészségünknek, sőt életkorunkra is kihatással van.

A tanulmányok összesítésében a mintegy 1,46 millió résztvevő testméretét meghatározó BMI, vagy testtömeg-index adatait használták fel. A kutatásban résztvevők 58%-a volt nő, az egész csoport átlagos életkora pedig 58 év.

A halálozási arány a dohányzók, szívbetegek vagy más daganatos betegségek esetén egyértelműen nőtt, így ezeket az adatokat figyelmen kívül hagyták. Végül a betegségeket és az életkort is figyelembe véve arra az eredményre jutottak, hogy az átlagosnál kisebb és nagyobb testtömeg-indexszel rendelkező személyeknél jelentősen megnőtt a rövidebb életkor kockázata. A nem dohányzó, optimális testtömeg-indexű nőkhöz képest a BMI szerint sovány nők esetében 44 százalékkal, a túlsúlyos nőknél pedig 47 százalékkal nőtt a halálozás aránya.

A kórosan túlsúlyos BMI indexűeket mintegy két és félszer nagyobb veszély fenyegette mind nők, mind férfiak esetében. A kutatás vezetője úgy fogalmazott, hogy aki sokáig akar élni, annak az optimális testtömeg-indexe, ami 20 és 25 között mozog, nem haladhatja meg a 25-öt, de ha nem éri el a 20 értékét, az is hasonló mértékben rövidíti le a várható életkort.
 

Oldalak

Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.