Repedezett ajkak és bizsergő lábak - Erre a hiányra figyelmeztetnek a tünetek

Van néhány egyértelmű jele a vashiánynak, ilyen például az állandó fáradtság vagy éppen a légszomj, de akadnak olyan tünetek is, amelyről elsőként talán nem is feltételeznénk, hogy ez áll a hátterükben. Nézzük, melyek ezek!

Furcsa dolgokat kívánunk

Szokatlan és furcsa tünet, de a szakemberek szerint előfordul, hogy vashiány esetén az ember szervezete megkívánja a koszt, a földet, az agyagot, a kartonpapírt vagy éppen a különböző tisztítószereket. Gyermekeknél gyakrabban jelentkezik, a felnőttek pedig sokszor nem merik bevallani a nem élelmiszer iránti vágyukat, pedig a megoldás egyszerű: ilyenkor vaspótlóra van szükség és megszabadulunk a kellemetlen érzéstől.

Gyenge körmök

Látszólag semmi jelentőségük nincs a körmeinknek, pedig nagyon is sokat árulkodnak egészségünkről. A gyenge, töredezett vagy meghajlott körmök például vashiányra utalhatnak. Természetesen más probléma is állhat a háttérben, de érdemes ilyenkor vérvizsgálatot végezni.

Repedezett ajkak

Bár a téli, szeles időben bárkivel előfordulhat, hogy kirepedezik a szája, ha hosszabb ideig fennáll ez a tünet, akár vashiányt is jelenthet.

Fotó: prevention.com

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.