(L)egyetek együtt reggel is! A kiegyensúlyozott reggeli részei

A közös reggelizés minden nap egyszerre fontos a testnek és a léleknek. Ha olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyszerre indul el otthonról mindenki, akkor nincs is jobb annál, mintha egy közös reggelivel kezdi a napot a család. Természetesen ilyenkor arra is érdemes oldafigyelnünk, hogy mi kerül az asztalra.

Az első étkezés a legfontosabb

A kiegyensúlyozott reggeli meghatározza az egész napos táplálékbevitel kiegyensúlyozottságát is. Ha az első étkezés kimarad, félő, hogy a nap további részében is rossz ritmusban és hiányosan fogunk étkezni. A reggelivel olyan tápanyagok kerülnek a szervezetünkbe, amelyeknek köszönhetően könnyebben vesszük a munkanappal vagy éppen a tanítási nappal járó kihívásokat és megpróbáltatásokat.

A szülő is fontos szerepet játszik

A gyerekek reggeli kiegyensúlyozott étkezését a szülők állítják össze és szoktatják rá őket arra, hogy egyenek és igyanak akkor is, ha éppen nem éhesek. Az étkezések ritmusát már egészen kicsi korban érdemes kialakitani a gyerekekben, így a későbbiek során is biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő időben és mennyiségben étkeznek majd akkor is, ha éppen nem vagyunk mellettük.

Az is nagyon fontos, hogy a kicsik ne minden nap ugyanazt a reggelit fogyasszák, hiszen a kiegyensúlyozott reggelihez éppúgy hozzátartozik a teljes értékű gabonapehely, a teljes kiőrlésű péksütemény és a tej, mint időnként a kakaó, sovány felvágott, sajt, zöldség, vagy gyümölcs. A közös, jókedvű reggeli kedvet csinál az étkezéshez mindenkinek, amivel máris könnyebben indul a nap.

Mit tegyünk, ha elmarad? (x)

Ha egyszer-egyszer véletlenül mégis kimarad a reggeli, legalább egy bögre kakaót igyon a gyerek, ami a tej miatt kalciumban gazdag, így lesz energiája addig is, amíg az óvodában vagy az iskolában pótolja az első étkezést. Ezzel nem csak jókedvűen indul majd a nap, de jobban tud figyelni az iskolában is, és még a csontjait is erősítjük.

A Nesquikben meglévő D-vitamin szintén hozzájárul a csontok erősítéséhez és az immunrendszer megerősödéséhez, amelyre most a tél végén és a tavasz érkeztével különösen nagy szükségünk van, vastartalma pedig a kognitív fejlődést segíti.

Oldalak

Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás