Ez nem is edzés, hanem újjászületés!

A Femcafe újságírójaként úgy döntöttem, hogy miután annyit hallottam már a Speedfitness-ről, magam is kipróbálom ezt az edzésformát. Élményeimről azért számolok be személyesen, hogyha van még valaki rajtam kívül, aki első hallásra ugyanúgy tart ettől az elektromos izomstimuláción alapuló tréningtől, mint én, akkor megnyugtassam, mert ezt igazán érdemes kipróbálni! (x)

Izgatottan indultam el a Speedfitness Andrássy úti szalonjába, ahol életem első ilyen típusú edzése várt rám. Akkor még nem is sejtettem, hogy aggodalomra semmi okom sincs, mert olyan kellemes és frissítő élményben volt részem, amelyet korábban még egyetlen edzőteremben sem éltem át.

A félelmemnek több oka is volt. Egyrészt akkor még rémisztőnek tűnt a tény, hogy napjaink méltán egyik legnépszerűbb tréningje az úgynevezett elektromos izomstimuláción alapszik - ijesztően hangzik, nem?, pedig valójában kifejezetten élvezetes! Másrészt bevallom, attól is tartottam, hogy feszengeni fogok majd a luxusszalonban, mivel nem túl gyakran fordulok meg ilyen elegánsan berendezett és csúcstechnológiával felszerelt edzőtermekben.

Belépve az Andrássy úti szalonba, Magyarország első Speedfitness stúdiójába, rögtön tátva maradt a szám, olyan érzés lett rajtam úrrá, mintha egy csodás mesebeli palotába kerültem volna. Illatos gyertyák és szemet gyönyörködtető virágcsokrok vettek körül, szóval már nem is izgultam annyira. Egyértelműen azt éreztem, hogy itt minden rólam szól, az én kényelmemről és nyugalmamról, hogy minél felszabadultabban és harmonikusabb környezetben élvezhessem az edzést, amelynek végén úgy léptem ki a szalonból, mintha egyenesen újjászülettem volna. De ne siessünk ennyire előre, bár azt nem tagadhatom, hogy még mindig az élmény hatása alatt állok.

Az ott dolgozók tényleg profin végzik a munkájukat, hiszen mire felértem a második emeletre, Fanni, a studio menedzsere már elkészítette a mangós ízű energetizáló italomat, majd barátságosan leültetett a kanapéra, és miközben a finom italomat kortyolgattam, a rám váró edzésről beszélgettünk. Nyíltsága és kedvessége végleg elűzte korábbi ijedtségem maradékát is, közben pedig megérkezett Nelli, a edzőm. Amellett, hogy az edzés menetét ismertették velem, az étkezési szokásaimról is beszélgettünk. Mire ide jutottunk, már olyan otthonosan éreztem magam, mintha nem is az edzőmmel, hanem egy közeli barátnőmmel beszélgettem volna. A várakozó helyiségről muszáj még elmondanom, hogy ha korábban érkeztem volna a megbeszélt időpontnál, akkor sem unatkoztam volna egyetlen pillanatra sem, ugyanis a kedvenc női magazinjaim legfrissebb számai sorakoztak az asztalon.

Miután átöltöztem - érdekesség, hogy még csak ruhát és edzőcipőt sem kellett magammal hoznom, mert a speciális edzőruha is a szolgáltatás része - kezdetét vette a várva várt edzés. A szobában, ahol a tréning folyt, szintén nagyon meghitt hangulat fogadott: a kedvencem a puha szőnyeg volt, egyszerűen imádtam, ahogyan belesüpped a lábam. Az edzés maga pedig egyáltalán nem volt fájdalmas, sokkal inkább bizsergető és masszírozó érzés volt. Igaz, eleinte kissé ügyetlennek éreztem magam, de pár perc múlva ez is elmúlt, hiszen az edzőm, Nelli folyamatosan figyelt rám. Óvó és érdeklődő jelenléte pillanatok alatt megszüntette zavartságomat, és gyakran kérdezgette, hogy jól érzem-e magam, szeretnék-e megpihenni egy kicsit. Az élményről azt hiszem, mindent elárul, hogy meglepően gyorsan eltelt a negyedóra, továbbá részemről egyáltalán nem edzésnek éltem meg, amelyről mindenkinek egy izzadtságos és megterhelő folyamat jut először az eszébe.

A Speedfitness szalon által nyújtott exkluzív szolgáltatások ezzel azonban még korántsem értek véget. Kaptam egy isteni finom dinnyés fehérje shake-et, Nelli pedig levezetésképpen beállított egy izomlazító programot a gépen, miközben én ráérősen és felfrissülve kortyolgattam el az italomat a kanapén. Végül átnyújtottak egy egy gyönyörű türkizkék törölközőt (ami egyébként a Speedfitness hivatalos színe) és elmentem zuhanyozni, ahol újabb meglepetés várt rám! Eléggé meglepődtem, amikor beléptem a zuhanyzóba. Az egész sokkal inkább hasonlított egy mini drogériára. A hajgumitól kezdve a testápolón át a hajbalzsamig minden ott várt rám, amire egy edzés után szükségem lehet, és természetesen a fürdőben is az egész szalonra jellemző színvonal fogadott. D&G parfümök, a legmárkásabb samponok, balzsamok, izzadásgátlók közül válogathattam, arról nem is beszélve, hogy a tusfürdőnek megbabonázó kókuszos illata volt, amit még órákkal később is éreztem a bőrömön.

Oldalak

Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.