Tágra zárt szemek - Csukott szemmel jobban emlékezünk!

Ha elfelejtettünk valamit vagy egyszerűen csak fel akarunk idézni egy fontos pillanatot, több esélyünk van rá csukott szemmel, mintha nyitott szemmel tennénk ugyanezt, derül ki egy tanulmányból. Cikkünkből megtudhatod, miért is van ez így!

Csukd be szemed, nyisd ki elméd!

A kísérletet, amely bizonyítja, hogy behunyt szemmel jobban emlékezünk, a Surrey Egyetem kutatói végezték el a következőképpen: önkéntesek két csoportjának levetítették ugyanazt a filmet. Az egyik csoport tagjainak csukott szemmel kellett válaszolniuk a filmmel kapcsolatos kérdésekre, a másik csoport nyitott szemmel felelt. A kutatás kimutatta, hogy az alanyok behunyt szemmel sokkal hatékonyabban idézték fel a film részleteit, éppen ezért több helyes választ is adtak, mint azok, akik nyitott szemmel kellett megválaszolják a kérdéseket.

"Az adatok azt mutatják, hogy a szemek lehunyása segít kizárni azokat a tényezőket, amik elterelik az ember figyelmét, vagyis zavarják az emlékezést. Segít vizualizálni a múlt történéseit" - mondta a kutatás vezetője, Robert Nash.

Fotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Sztárok
Anne Hathaway igazán nosztalgikus hangulatba került a Neveletlen hercegnőt visszanézve, a színésznő el is érzékenyült karrierje kezdetére visszatekintve, valamint azt is elárulta, hogy az egyik...
Lifestyle
A Mars titkai folyamatosan meglepetést okoznak a kutatóknak. Most az InSight űrszonda adatai szállították a nagy leleplezést!
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!