Winona Ryder a gyermekvállaláson gondolkodik

Bizony minden sztár életében eljön a pillanat, amikor megszólal az a bizonyos biológiai óra és elkezdenek gondolkodni a gyermekvállaláson.

 

Nem volt ez máshogy Winona Rydernél sem, aki a Stylist nevű magazinnak úgy nyilatkozott, hogy feladná karrierjét, ha sikerülne megvalósítania az álmát, méghozzá azt, hogy gyereke legyen.

 

Megtapasztalta már, hogy mekkora felelősséggel is jár a gyermeknevelés, hiszen testvérénél és sógornőjénél is láthatta, hogy mekkora munka is ez. Ezért nyilatkozott úgy, hogy esze ágába sincs folytatni a karrierjét, ha egyszer édesanya lesz. Azt bizony nem tudja, hogy ha egyszer kiszáll a filmiparból, vissza tud-e térni. De most csak egyetlen dolog köti le a figyelmét, méghozzá az, hogy anya lehessen, a többi dolog nem érdekli.

 

Pár évvel ezelőtt, Ryder kisasszony egy időre már visszavonult a filmezéstől, mégis sikerült visszatérnie a filmvászonra.

Oldalak

Utazás
Bár Ázsiában őshonosak, a cseresznyefák valójában az egész világon virágoznak, és nem is kell olyan messzire utaznunk azért, hogy káprázatos, rózsaszínbe borult utcákban gyönyörködhessünk.
Sztárok
Bajor Imre még Jáksó Lászlót is meg tudta lepni, aki mindig elővett néhány botrányos viccet a műsorban. Anno még ez is lemehetett az RTL Klub képernyőjén.
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.