Tíz évvel Aaliyah halála után újabb albuma jelenik meg

Aaliyah 2001. augusztus 25.-én halt meg. Az énekesnő a Bahamákon forgatta Rock the Boat című dalának a videóját. A repülő, amivel a forgatás után hazaindult a stáb, a felszállás után lezuhant.

Elég gyakran előfordul, hogy egy művész halála után még jelennek meg új dalok. Így volt ez 2Pac, Michael Jackson és Amy Winehouse esetében is. Tíz évvel Aaliyah halála után ismét új számokat hallhatunk a tehetséges énekesnőtől.

A R’n’B koronázatlan királynőjének egykori producere Twitter-en közölte, hogy a rajongók örülhetnek, ugyanis egy új album jelenik meg Aaliyah ki nem adott dalaival: „Óriási hírem van: a kiadatlan Steady Ground című dal, amit még Aaliyah-nak készítettem, rajta lesz legújabb albumán.”

A számnak már 2001-ben meg kellett volna jelennie, azonban ez elmaradt. A producer, Jeffrey Walker magyarázata: „A Rock the Boat után ez lett volna a következő dal, azonban az egyik munkatársam úgy mixelte át a számot, hogy eltűnt az ének. Ami most hallható a számban a demóverzióból való, hiszen a végleges letörlődött. Ez volt az oka, hogy eddig nem adtuk ki az albumot.”

Az album pontos megjelenésének dátumát sajnos még nem lehet tudni.

Következzen Aaliyah: Rock The Boat című száma:

Oldalak

Utazás
A profi hegymászókat és a kalandvágyó turistákat egyaránt mágnesként vonzza a Föld legmagasabb pontja, a 8848 méter magas Csomolungma, más néven Mount Everest.
Egészség
A szív egyik legfontosabb szervünk, mely munkájával biztosítja a vérkeringést, valamint a véráramláshoz szükséges vérnyomást is. Ki ne akarná, hogy szíve hosszú évtizedekig egészséges maradjon?