Angelina Jolie lánya mérges a fogtündérre!

Brad Pitt és Angelina Jolie közös lánya, Shiloh rettentően fel volt háborodva, ugyanis úgy érezte, hogy átverte a fogtündér! Az álompár első közös gyermeke mást kapott, mint amit remélt.

Ezek a tündérek valóban felháborítóan viselkednek! Ígérnek valamit, de nem tartják be! Ez történt a kicsi Shiloh Jolie-Pitt-el is, aki pénzt remélve, lefekvés előtt a párnája alá tette kiesett tejfogát. Másnap reggel azonban nem az várta, mint amit remélt.

Angelina Jolie és Brad Pitt hat éves kislánya rettentően izgatott lett, miután kiesett az egyik foga, ugyanis testvére, Maddox mesélt neki a fogtündérről. Utóbbi köztudottan egy tejfogért cserébe pénzt ad. Shiloh természetesen hallgatott bátyjára, így este a párnája alá tette a fogat, majd alig bírta kivárni a másnap reggelt. Felkelés után azonban nagy csalódás érte, ugyanis nem pénz, hanem a Trivial Pursuit nevű társasjáték gyerekváltozata hevert az ágyán.

A kislány teljesen kiborult és visszakövetelte a fogát, mondván majd olyasvalakinek adja el, aki sok pénzt fizet érte. A család egyik barátja a következőt mondta a National Enquirer nevű lapnak: „Shiloh nagyon ragaszkodik a tradíciókhoz, főleg az olyan dolgoknál, mint a fogtündér. Amikor felkelt és látta, hogy a fog eltűnt, de nem kapott pénzt, akkor teljesen kiborult. Úgy érezte, hogy átverték.”

A végén Shiloh anyukájának, Angelina-nak kellett beavatkoznia. Utóbbi elmagyarázta lányának, hogy az ajándékokat nem lehet csak úgy kicserélni, illetve, hogy az életben történnek bosszantó dolgok, de mindig jön egy újabb lehetőség.

Következzen Návai Anikó Angelina Jolie-val készített interjújának az első része:

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...