2014 a hűtlenkedők éve volt - Másfél millió titkos üzenetet váltottak egymással!

Az internet térhódításával még több lehetőség áll azok rendelkezésére, akik a jelenlegi párkapcsolatukból kitekintve a félrelépést fontolgatják. A Viszony.hu korábbi kutatásából kiderült, hogy a magyarok többsége lépett már félre legalább egyszer, valamint az is, hogy a hűtlenek többsége visszaeső. (x)

Közel másfél millió titkos üzenet

Tavaly több mint húszezer napot szántunk online hűtlenkedésre – derült ki a legismertebb hazai „hűtlenkedős” oldal, a Viszony.hu legfrissebb számaiból. A tavalyi év során egy nagyobb magyar városnyi párkapcsolatban élő, és félrelépést fontolgató regisztrált az oldalon, számuk elérte az 50 ezret.

A titkos viszonyt keresők aktivitása is példátlan, hiszen összesen közel másfél millió üzenetet váltottak egymással 2014-ben a Viszony.hu oldalán azok, akik élő kapcsolatuk mellett vagy helyett keresték hasonló motivációjú társukat az interneten.

Budapestiek előnyben - vagy inkább hátrányban?

Valószínűleg a karácsonyi veszekedések, összeveszések adják meg legtöbbször a végső lökést azok számára, akik szeretnék párkapcsolatukat felfrissíteni és teszik meg az első lépést a titkos párkeresés felé.

Az összes hűtlenkedésre fordított idő majdnem feléért a budapestiek felelősek, de Fejér és Pest megyében is jóval az országos átlag felett van a félrelépők aktivitása, a főváros mellett ugyanis leggyakrabban ezekből a régiókból látogatták az oldalt 2014-ben. A Viszony.hu egy korábbi kutatásából kiderült az is, hogy hűtlenkedésre leginkább a világos hajú és szemű, nem dohányzó diplomás társkeresők kaphatók.

Mire nem jó a technika?

Egyre inkább jellemző a titkos kapcsolatot keresőkre, hogy mobiltelefont vagy táblagépet használnak az asztali számítógép vagy laptop helyett az ismerkedésre. Minden ötödik látogatást ugyanis mobilról vagy tabletről mérték az oldal üzemeltetői 2014-ben.

A Viszony.hu különlegessége, hogy egyenlő párkapcsolati háttérrel rendelkező felek létesítenek az oldal segítségével viszonyt. Mindenki tudja, hogy a másiknak van valakije, akit nem akar elhagyni. Nem kell olcsó hazugságokba kergetni magunkat, nincs elköteleződés, lazább, felszabadultabb kapcsolatot kaphatunk így, mint korábban bármikor.

Fotó: opont.hu

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...