Lifestyle

Összeházasodtunk Juliskával – Sánta Laci blogbejegyzése

A legjobb szülők

Nagyon szeretem a szüleimet! Igazán hálás lehetek a sorsnak, de még inkább nekik, hogy nem olyan típusú emberek, mint a “mai kor” embere. Ha valami elromlik, kidobja és vesz egy másikat. Nézz körül, te hány válást vagy tönkrement házasságot látsz magad körül? Szerintem meg sem tudnád számolni. A szüleimnek is voltak problémáik. Csak amiről én tudok, nem egy, nem kettő már önmagában is válóok! De valahogy úgy csinálták, hogy…nem is tudom. Megbocsátottak! Türelmesek voltak! Megváltoztak! Egymásért, a családért, a gyerekekért! Értünk.

Az édesapám egészen gyermekkoromtól kamaszkoromig harcolt az alkohollal. Igaz, mindig is egy keménykötésű, jó testfelépítésű, kifejezetten erős ember volt, sokáig boxolt, és a munkája is megkívánta/megkívánja a jó fizikai erőnlétet, de az alkohol mégis erősebbnek bizonyult. Míg nem egy nap úgy döntött, hogy ennek véget vet. Kilép a komfort zónájából, vesz egy nagy levegőt és életmódot, hozzáállást, látásmódot vált. Levetkőzi a függőségét. Egyszerűen elengedi, megszabadul tőle. És soha többé nem nyúlt alkoholhoz. Igaz, az első időben senki sem volt vidám. Tisztán emlékszem, volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam, hogy inkább igyon egy üveg sört, csak szűnjön meg ez a csontvelőn is átható feszültség. Amikor azt érzed, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat a bomba, ami mindent és mindenkit elpusztít… De nem így történt.

Bebizonyította az embereknek, a feleségének, a gyerekeinek, de legfőképp önmagának, hogy egy ember bármire képes! Hogy Ő bármire képes! Elhatározás kérdése. Eldöntöd a fejedben és ahhoz tartod magad. Ha a fene fenét eszik is. Nem volt elvonókúrán, nem fordult szakértőhöz, nem használt segédeszközöket. Egyszerűen csak nem ivott. Biztos vagyok benne, hogy élete egyik legnehezebb időszaka volt, de sikerült. Ezek után a cigaretta gyerekjáték volt. Pár év után azt is letette. Ennek már legalább húsz éve! Nem tudom szavakba foglalni azt, amit iránta érzek. Dagad a mellem a büszkeségtől! Felnézek rá! Egy olyan hőstettet hajtott végre, amit soha nem felejtek el! Lehet, hogy más szemében nem, de az enyémben Ő a legjobb apa, hisz megtanított arra, hogy bármire képes vagyok! Bármire! Óriási érzés!

Most egy számomra fontos kis titkot osztottam meg veled, de tudom, hogy köztünk marad.

És amikor ezt a szó szerint testileg és lelkileg nagyon erős embert nem sírni, hanem zokogni láttam, egy olyan tiszta, a szívem legközepéből jövő szeretet tört föl, amit még soha nem éreztem! Egy pillanat alatt megértettem, hogy ez nem csak egy egyszerű “Igen” volt, hanem egy olyan kötelék, ami semmihez sem hasonlítható. Ő már látja, hisz megtapasztalta, hogy most választottál egy párt, és ha igaz ember vagy, nem dobod ki ezt a kapcsolatot, mint egy tönkrement mobiltelefont, aztán veszel egy másikat. Nincs másik! Nem lehet másik! Ez van! Erre kell vigyázni, mert ha eltöröd, megjavítható, összeragasztható, de az már nem biztos, hogy olyan tökéletesen fog működni…

Lehet, hogy egy naiv, idealista, vagy betegesen optimista vagyok, vess meg érte, nem haragszom rád érte, őszintén így gondolom! Vigyázni kell arra, ami jó! És ha ezzel a pár mondatommal segíthettem, hogy jobban odafigyelj a párkapcsolatod tisztaságára, akkor megérte megosztanom veled is a gondolataimat.

Az édesanyámról még egy szót sem szóltam, pedig napok óta csak készülődött. Felajánlotta, hogy mi csak kíméljük a pénztárcánkat, pláne, hogy a tetőt meg kell csináltatni, a kisfiam születéséről pedig nem is beszélve. Majd ő mindent elkészít, megfőz, kisüt és megsüt. Olyan isteni ebédet készített, hogy csak csuda! Nagyon kitett magáért. Annyi fogás volt, hogy az utolsóra már senkinek nem is volt hely a gyomrában. Franciasaláta és vinetta, vagyis padlizsánkrém volt az előétel pogácsával. Húsleves, füstölt csülkös krumplileves, burgonyapüré, rántott hús, gombával és sajttal töltött fasírozott és meggyes dióval töltött körte. Ja, és töltött káposzta, amire már egyszerűen nem tudtunk helyet szorítani a gyomrunkban. Egyszóval nagyon kitett magáért. Olyan édes volt, ahogy sürgött a konyhában. Láttam rajta, hogy jól érzi magát nálunk, ami nagyon jó hír önmagában is, hisz a kis Lacika megszületése után nagyon számítunk a segítségére.

Szóval hálás vagyok, hogy ilyen szüleim vannak. Vagy ha igaz az, hogy a gyermek választja magának a szülőket, akkor nyugodtan mondhatom, hogy jól választottam!

Természetesen Juliska családja is kivette a részét a finom estebédből, mert ők hozták az édességet. Grillázs torta és Rákóczi túrós is került az asztalra. Mivel a süti mind meglepetés volt, mi is készültünk egy tortával, amit ezúton is köszönünk kedves barátunknak és volt kollégánknak, Mike-nak, mert isteni finom volt!

Fotók: Pödör Mátyás

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
10 meglepő NASA találmányt mutatunk, ami mára a mindennapi életünk részévé vált.
Lifestyle
Önkielégítés megvonás két éven keresztül? Nos, nem pont erre az eredményre számítanánk.
Egészség
Talán te sem gondoltad volna, de a növényi alapú tejalternatívák közül a mandulatej mögött bizony a zabtej a legnépszerűbb választás, amely az elmúlt időszakban igencsak éles vitákat váltott ki,...