Apa lettem!
Hát, eljött az idő. Nem pont úgy, ahogy terveztem, vagy terveztük, de elérkezett. Azt hittem, hogy majd a legképtelenebb időpontban kell rohanni a kórházba, mondjuk éjjel, egy előadás vagy próba közben… Persze nem így történt. Az élet sokkal színesebb és ijesztőbb forgatókönyvet talált ki a kisfiam születésére.
Sűrű volt a program
Az orvostudomány mai állása szerint kerek egy hétig szabad túlhordani egy babát. Persze kórháza és orvosa válogatja. Mi Valentin napra voltunk kiírva, de persze nem akkor jött. Se másnap, se harmadnap. Amit különösebben nem bántam, mert se előtte, se utána nem volt annyi előadásom, mint február 14-e környékén. Igyekeztem a lehető legjobban bebiztosítani magamat, magunkat, így beszéltem minden titkársággal (Madách és Operett, akiknek ezúton is köszönöm a kedvességüket), hogyha megindulna a szülés, hogyan tudjuk lebonyolítani a legzökkenőmentesebben a dolgokat. Ha előadás közben indulna meg, nos, azt nem hagyhatod ott, előadás közben nem léphetsz csak úgy le, viszont ha időben le tudod mondani, akkor a váltók el tudják játszani az aznap esti show-t. Vagy délutánit. Vagy reggelit! :) Igen, reggeli előadást. Hiszen február 13-án reggel Musicalmesék, másnap reggel pedig Szépség és a Szörnyeteg volt a Budapesti Operettszínházban. Szóval sűrű volt a program.
Mindkettőnk fejében úgy volt, mármint Juliska is meg én is úgy gondoltuk, hogy valamikor hajnalban fog elfolyni a magzatvíz, amolyan klasszikus módon, és csak be kell ülni az autóba, be kell kocsikázni a kórházba, és kész. Minden nap úgy feküdtünk le, hogy na, majd most! De semmi. Közeledve a plusz egy hét vége felé azért már voltak “jósló fájások”, de nem kibírhatatlan erejűek, csak olyan… “mosmá’ hamarosan” fájdogálások. Mígnem egyszer csak eljött a szombat. Persze, minden nap mentünk CTG vizsgálatra, hiszen a 41. héten már kötelező. De mindig mindent rendben találtak. Szombaton pedig végleg világossá vált, hogy vasárnap reggel a páromnak be kell feküdnie a kórházba, és másnap reggel beindítják a szülést.
![](/sites/default/files/images2015/4_lifestyle/santalic3.webp ""Úgy gondoltuk, valamikor hajnalban fog elfolyni a magzatvíz"")
Terveztünk, de nem jött be
Kicsit mindketten tartottunk ettől, hisz a legfontosabb a baba egészsége, és hiába mondták el egész pontosan, hogy mi lesz a menet, valahogy mégis idegenkedtünk tőle. Miért nem lehet hagyni, hogy természetesen szülessen? Majd indul, amikor ő akar! Próbáltunk utána olvasni a neten, hogy végül is mi az a dolog, amitől megindul a szülés. A végeredmény totális baromság. Az egyik helyen azt olvasod, hogy a baba termel egy olyan hormont, amitől elindul, vagy elfolyik, vagy fájni kezd, de amolyan istenesen, a másik helyen pedig, hogy az anya kezd termelni valamit. Meg hogy annyira egymásra vannak hangolódva, hogy ezt egyszerűen csak tudják. Nos, én hiszek a spiritualitásban, de ez egy kicsit sok. Vagyis inkább kevés. A nagy káoszban, mármint a fejemben volt kuszaság a dologgal kapcsolatban, megkérdeztem egy szülésznőt, hogy ez hogy is van. Azt mondta, hogy a baba termel.
OK! Itt jöjjön egy kis kitárulkozás. Néha olyan vagyok, mint a Lesz ez még így se c. filmben Jack Nicholson. Az emlékezetes jelenetben, amikor bemennek Helen Hunttal egy étterembe, és Jack minden pincértől megkérdezi, hogy “Kemény páncélú rák van?” “Kemény páncélú rák van?” “Kemény páncélú rák van?” - biztosra akart menni. Hát, én is biztosra akartam menni! Egy másik és egy harmadik ott sertepertélő kórházi dolgozót is megkérdeztem, végül az utolsó áldozatom azt mondta: “Ezt igazából senki nem tudja, még soha senki nem jött rá.” Ennyi! Senki sem tudja igazából, hogy mikor, mitől indul be a folyamat. Mégiscsak az az igazság, hogy a babák meg az anyák egyszerűen csak tudják.
Terveztünk, terveztünk, de nem jött be. Nem volt mit tenni. Juliska vasárnap befeküdt a kórházba.
Másnap, azaz február 22. reggel megtették az első szükséges előkészületeket, mint beöntés, burokrepesztés, oxitocin. Nagyon vágom ezeket a szakkifejezéseket. Természetesen végig bent voltam vele. Így pontosan láttam, hogy szegénykémnek hosszú órákon keresztül konkrétan két percenkét egyre erősebb és erősebb fájásai voltak.
A férfi feladata
Nagyon érdekes kérdés, hogy mit tudsz ilyenkor csinálni, mint férfi? Semmit. Csak egyszerűen ott vagy! Ott vagy és támogatod, sugárzod felé az energiát. Persze olyanokat tudtam segíteni, hogy hopp egy szőlőcukor a szájába, egy kis víz, egy kis homlok törölgetés, hideg vizes törölköző a tarkóra. De valójában ennyi. Egyszerűen ez nem az én dolgom. Bármennyire is szeretnéd férfiként a szeretett párodról levenni a terhet, ez egyszerűen nem a mi dolgunk. És ez nem olyan, hogy nem mosogatok, mer’ az nem az én dolgom, hanem ez egy olyan terület, ahol csak annyit tudsz tenni, hogy a párod mellett állsz teljes mellszélességgel vagy vállszélességgel, de helyette nem tudod megtenni. Pedig ha tehettem volna, szívesen átvállaltam volna a fájdalmait. Vagy legalábbis a felét! :)
![](/sites/default/files/images2015/4_lifestyle/santalaci.webp ""Ott vagy és támogatod, sugárzod felé az energiát"")
És ilyenkor jönnek azok a nők, akik sárba pocskondiázzák a férfi társaimat, mint az a bugyuta reklám, hogyha a férfi beteg, akkor aztán vége a világnak. Sajnálják magukat, kiszolgáltatják magukat, és olyan nagyon szenvednek önnön betegségükben, hogy már a látvány is megvetendő. A fültanúja voltam az utóbbi időszakban ilyen beszélgetéseknek, amikor kismamák méltatták saját magukat és fikázták a pasijaikat, hogyha nekik kéne szülniük, biz’ bele is halnának. Hát, csak annyit mondok, hogy én még nem láttam olyan férfit, aki, ha beteg, annyira sajnálja magát, mint ahogy ezt előszeretettel ábrázolják a nők. Az viszont biztos, hogy amit ők kibírnak egy szülés alkalmával, az valóban emberfeletti!
Nem mondom, hogy férfiként könnyű lazító futás egy szülést végigasszisztálni, de egy kicsit sem olyan, ahogy azt gondolják sokan, hogy majd ott fogsz elájulni, mert a látvány, meg a szagok. Nem ájultam el, de még csak a közelében sem voltam. Sőt, semmi furát nem éreztem. Legalábbis az orrommal nem. Pedig volt egy-két olyan pillanat, amikor magam is megilletődtem, de bíztam abban, hogy az orvosok és szülésznők, akik velünk voltak, merthogy két orvos, egy szülésznő és két tanuló is ott volt a nagy eseménynél, szóval bíztam abban, hogy értik a dolgukat. Nekik nem ez az első szülésük, már láttak ilyet. Hát én még nem. Azt, hogy drága szépséges Juliskám mit láthatott, nem tudom. És hogy mit érezhetett, azt ép ésszel fel sem foghatom.
Oldalak
Hirdetés
