Szeretünk adventi koszorút készíteni, de mit jelent eredetileg ez a hagyomány?

Az egyik legjobb karácsony-váró kreatívkodás az adventi koszorú készítése, manapság ünnepi hangulatot, kellemes együttlétet és az alkotás örömét jelenti leginkább számunkra. Elmaradhatatlan dísze is a karácsonyi asztalnak. A hétvégén már a második gyertyát kell meggyújtanunk, ezért érdemes tisztázni, honnan ered a hagyomány!

Padma - kínai asztrológus, blogger

A kínai asztrológia apropóján kezdtem az írogatást, de igazából minden spirituális téma érdekel, mióta az eszemet tudom. Sok érték és érdekesség összegyűlt a tarsolyomban az évtizedek alatt, amit szíves-örömest osztok meg veletek blogomban, hátha rajtam kívül más is inspirációt merít belőlük.

Az első adventi koszorút egy német evangélikus lelkész készítette 1839-ben

Ő még 24 gyertyát használt, így december első napjától kezdve naponta meggyújthattak egyet a szentestéig. Természetesen ez hatalmas is volt, egy egész szekérkerék kellett hozzá. Az advent szó pedig a latin Adventus Domini, vagyis „az Úr eljövetele” kifejezésből származik. Régebben böjtöt is tartottak ilyenkor, és mivel a bűnbánat időszaka volt, zajos mulatságokat sem ültek.

A katolikus hagyományban az adventi koszorún 3 lila gyertyát helyeztek el, a negyedik rózsaszín volt. Természetesen, aki tartja ezt a szokást, az ma is ügyel a gyertyák megfelelő színére. A lila a bűnbánat színe, először ezeket gyújtják meg sorban vasárnaponként, mindig eggyel többet. Utoljára a rózsaszín gyertya lobban fel, amely az örömöt szimbolizálja.

Lapozz a folytatásért, tudd meg, milyen jelentést hordoz még a koszorú!

Fotó: catholicsun.org

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.