Tudjuk, hogy erre vártál! Most beolvashatsz a Dumaszínház arcainak

A Kompót Dumaklubban április 5-én Tóth Edu lepi meg közönségét a Nem kell annyira akarni! című új önálló estjével, amit április 6-án a Szomszédnéni Produkciós Iroda, szintén nemrég debütált műsora, az Édeshármasban követ. Ebben a hónapban háromszor lesz Kompót Extra: április 13-án, 23-án és 24-én. Április 28-án pedig ismét jön Zsók Levente és az 51% székely humor.

A Corvin Dumaszínházba egy hónap kihagyás után visszatér Lovász László és a Tesztbeszéd: az interaktív személyiségteszten a közönség ezúttal Aranyosi Péterről, Kőhalmi Zoltánról és Hadházi Lászlóról mondhatja el, mit is gondol valójában.

Ugyanitt április 9-én adásfelvétel-maraton veszi kezdetét: fél egytől Négybetűs szavak – Aranyosi Péter önálló estje, négy órától Best of Szomszédnéni, fél kilenctől pedig Fábry Sándor Vietnámi balzsam című előadása kerül felvételre. A sorozat április 10-én folytatódik: fél egytől Hadházi László műsorát, a Nekünk áll a Lászlót, négy órától Felméri Péter és Dombóvári István önálló estjeit, végül fél kilenctől Oh, Tannenbaum címmel Fábry Sándor műsorát rögzítik.

Persze áprilisban sem hiányozhatnak az olyan megszokott és jól bevált kedvencek, mint a Duma Jam vagy a Duma Aktuál, és a legkisebbeket is számos alkalommal várják a különböző gyermekelőadások.

Oszd meg vagy lájkold, ha te is elmennél valamelyik előadásra!
Tudtad, hogy a Tesztbeszédhez hasonló még nem született? Klikk és kiderül, miről is van szó!

Oldalak

Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.