Mi leszel, ha nagy leszel? Humorista! - Duplainterjú Kőhalmi Zoltánnal és Musimbe Dávid Dennisszel

Az ígéret szerint a Comedy Central döntősei lehetőséget kapnak az új évadban, hogy a nagy közönségkedvencek mellett is bizonyíthassanak a Corvin Dumaszínházban. Kőhalmi Zoltánnal Musimbe Dávid Dennis állhat majd egy színpadon a rendhagyó Dumaszínház estekben.

Amikor először felmerült bennetek, hogy tehetségkutatón indultok – Zoli, mint szerző, a Humorfesztiválon, Dennis előadóként a Magyarország, szereplekben – a környezetetek hogyan fogadta? Ki volt az, akivel először megosztottátok ezt az elképzelést?

KZ: Úristen, az nagyon régen volt… Zoli ezt 12 éves korában határozta el, és senkivel nem osztotta meg az elképzelést, hanem a panellakásban feküdt az ágyban, és azt gondolta, hogy nyolc év múlva – mert Humorfesztivál nyolcévente volt és a 90-es Humorfesztiválkor voltam 12 éves – győztesnek kell lennie. Ezt őrizgettem magamban nagyon sokáig, nem tudom, hogy erről bárkivel beszéltem-e... Pár évvel a 98-as Humorfesztivál előtt elkezdtem írogatni, és volt egy előadás is, amit Szegeden egyetemistákkal előadtunk – én akkor gimnazista voltam – szóval akkor már nem volt titok, hogy nekem vannak ilyen ambícióim.

MDD: Az én esetemben is írásos anyagot kellett beadni. Eleve az írással volt egy kis gondom, mert nehezen tudtam belőni az időt – ez eleinte nagyon foglalkoztatott. Egy maximum ötezer karakter terjedelmű szöveget kellett beküldeni, ez felelt meg nagyjából egy 5-7 perces műsornak. Először megírtam, utána elnyomtam, és közben mértem az időt. Addig játszottam vele, míg bele nem fért a meghatározott időkeretbe. Szóval, végül beküldtem... Hogy ki tudott róla? Szerintem gyakorlatilag mindenki, mert nem igazán tudok titkot tartani, legalábbis örömtelit nem. Elég sok cimborámnak beszéltem róla, és persze tudta az Édesanyám, a családom, konkrétan mindenki.

Azt tudod, hogy hány jelentkező volt?

MDD: Azt hiszem, talán 300 jelentkező volt összesen.

Zoli már az előbb meg is válaszolta a következő kérdést: hogy régóta érlelt gondolat volt-e ez…

KZ: Megválaszolom újra szívesen. Igen, igen. Én már akkor tudtam, amikor még egy poént sem írtam le. Tehát sok évig csak azt gondoltam, hogy én majd humorista leszek, csak ezt nem nagyon híreszteltem, mert az hülyén hangzik: ha egy gyereket megkérdezel, hogy mi leszel, ha nagy leszel, és azt mondja, hogy humorista. Az még az űrhajósnál is hülyébben hangzik... Ezek nekem csak úgy fejben voltak meg, először egy szándék meg egy érzet, aztán elkezdtem szigorúan vele foglalkozni.

Dennis, nálad hogy volt? Régóta érdekelt ez a pálya, vagy csak hirtelen jött egy lehetőség, amit kihasználtál?

MDD: Nekem nagyon hasonló volt, mint Zolinál. Kiskoromban mindig az osztály bohóca voltam – mondjuk nem épp a klasszikus fehérre festett bohóc –, talán már az általános iskolában kialakult bennem, hogy tudat alatt a humorra fókuszálok.

Volt olyan a családban vagy az ismerősök között, aki tolt a pálya felé vagy éppen lebeszélni szeretett volna benneteket?

KZ: Amikor látták, hogy én ezt nagyon szeretném, akkor nem akartak lebeszélni róla, mondjuk így. Bár nálunk azért sokáig az volt, hogy oké, hogy ezt csinálod, de legyen valami rendes szakmád, ezért is töltöttem annyi időt a műszaki egyetemen...

Lapozz, az interjú még folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...