Lifestyle

Ilyen csodás ünnepváró meglepetéssel készülünk az első "gyerekes" karácsonyra

Elkészült az első ünnepváró meglepetésem az első gyerekes karácsonyunkra

Kezdődjék az igazi munka!

1. Vedd elő a színes filceket, és kezdd el megrajzolni, majd kivágni belőle a formákat! A díszeket nem kell „csupaszon” hagynod, nyugodtan ékesítsd úgy, ahogyan szeretnéd! Ha végeztél, textilragasztóval rögzítsd mind hátulján a tépőzár egyik oldalát. (Én a puhább felét ragasztottam a díszek hátuljára, a szúrósabb került később a nagy fára.) Úgy tűnhet, hogy nem ragad meg rendesen a filcen, de ha megszárad a ragasztó, meglátod, szépen rögzül az.

2. Tudom-tudom, azt mondtam, hogy összesen 24 dísz lesz, de egy angyalkát muszáj volt varázsolnom, amit majd szenteste napján, az utolsó dísz után tűzünk a fa tetejére.

Tehát, az angyalka…

  • Rajzolj egy tetszőleges méretű kört a filcre (vagy használj hozzá sablont, mindegy)! Ehhez stílusosan egy téli, mi több, karácsonyi hangulatú bögrét választottam. :)
  • Vágd ki a kört, és képen látható módon oszd három részre! A két szélső az angyalka szárnyai lesznek, az alsó pedig a teste.

  • Az angyalka testét úgy fordítsd, hogy a körcikk csúcsa felül legyen. Ez lesz a nyak.
  • Erre igazítsd, majd ragaszd a szárnyakat!
  • Ha kész, fordítsd meg, és ragaszd a csúcsra a kivágott kört, vagyis a fejet!
  • Hagyd megszáradni, majd cakkozhatod a szárnyakat és vághatsz fodrot az angyalka szoknyájának aljára is.

3. A végére hagytam a nagy fenyőt.

  • Miután annyira sötétzöld filcet használtam, szappan viszont nem volt kéznél, egy mécsessel rajzoltam meg a körvonalat. Ezután kivágtam a formát.
  • Széthajtottam, majd először elrendezgettem rajta a díszeket épp csak próbaképp.
  • Ezután a fára ragasztottam a díszek hátoldalára illesztett puha tépőzár szúrós párját.
  • Amikor megszáradt, megfordítottam és felragasztgattam a fenyő hátoldalára is a tépőzárakat. Ezekkel rögzítjük majd az ajtón.

Ha kedvet kaptál te is, hajrá! Jó munkát! :)

Ezt is ajánljuk:

Te ismered a csecsemővel kapcsolatos babonákat? Egyről én is írtam, kattints és olvasd el!

Fotók: barizsuzsi

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Sztárok
Bennfentesek szerint Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek olyan elképzelése van a közeljövőt illetően, ami az egész családjuk életére hatással lesz.