Ada - Életemben először elkezdtem diétázni

Belefogtam egy diétába. Életemben először szabályok alapján étkezem. Na nem azért, mert fogyni szeretnék, hanem inkább szálkásodni. Az egész onnan indult, hogy Czanik Balázsnak mutattam egy képet, milyen lábakat és feneket szeretnék, mire közölte, hogy edzés és étrend. Az edzéssel nincs problémám, de az evés gyenge pontom. Amikor elmondta, miket nem ehetek, kicsit kétségbe estem, hiszen majdnem minden, amit szeretek, ki lett húzva a menümből.

Nagyon egyszerű a dolog. Semmi szénhidrát, vagyis, cukor, liszt, tészta, krumpli, tejtermékek nagy része a tiltó listán van, de igazából könnyebb megjegyezni, mit szabad. Zöldség, gyümölcs, csirkemell. Én kiharcoltam magamnak, hogy délelőtt ehessek joghurtot is, akár gyümölcsöset is.

Az első pár nap rettenetes volt. Igazából nem az ételekkel volt a bajom, mert elég sokat eszem salátát hússal, hanem a nassolás hiányzott. Aztán pár nap elteltével tök jól beáll az ember rá és megszokja a dolgot. Elsőre nem tűnik túl változatosnak, de mégis az. Mivel pár nap után már elkezdesz agyalni, hogyan variálja, fantasztikus újításokat találhat ki az ember. A húst sok féle módon el lehet készíteni, salikat, párolt zöldséget is jól lehet variálni és néha napján egy kis barna rizs is megengedett.

Ha rendesen mozog mellette az ember, 1-2 hét alatt csodákra képes, nagyon látványos a változás. Bevallom, négy hete eszem ezek alapján, az utóbbi két hétben nem tudtam sajnos mozogni, de fennmaradt így is az előtte elért eredmény.

A négy hét alatt azért bevallom, így a vége felé bűnöztem. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor, de egy falat csoki vagy egy keksz bizony néha elcsábított, de szerencsére a lelkiismeretfurdalás visszatartott utána és az is, hogy annyira nem is esett jól.

Az hogy az alakra milyen hatással van az egy dolog, viszont az is fontos, hogy sokkal jobban érzem magam. Nem puffadsz tőle, helyre rakja az anyagcseréd, nincs telítettség érzeted, nem fekszi meg a gyomrod. Vagyis minden szempontból jó döntés volt, arról nem is beszélve, hogy ennél egészségesebben már nem is tudnék táplálkozni. Hajrá mindenkinek a céljai eléréséhez.

Oldalak

Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.