Anya, nézd! blog

Csütörtökön még nem, pénteken már igen – nagyjából tényleg ennyi volt a dackorszakba lépés, ami Lölőnek és nekünk, Lölő szüleinek is az első. Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy honnantól is kell számítani azt az első fél évet, ami olyan nehéz?!

Dackorszak: íme, az első felvonás!

Bár nagy terveink voltak gyereknapra, sajnos közbeszólt egy kis betegség, úgyhogy az idei „babaünnepet” a négy fal között töltöttük. Mit nekünk vurstli, ha egyszer itthon is igazi fesztiválhangulat van! Alvásidőben meg indulhat a nosztalgiázás.

Van egy pulyám, tudod, Lölő. Neki bizony van lajbija, lajbiján süsüje, étkezéshez pedig szakállkája. Fogalmad sincs arról, mit beszélek? Valószínűleg ez a bejegyzés lesz az, amiből időnként egy kukkot sem értesz majd. De hát, mit tegyen az ember lánya, ha egyszer B.A.Z. megyéből érkezett?

Nyitva felejtett kapu, kéretlen köszöngetés, kérdés nélkül kínált falatok – egy játszótéren ez mind-mind megtörténhet. Játszóterezni jó, játszóterezni óriási öröm, de játszóterezni tanulságos is. Mert vannak szabályok ám!

Kicsivel több mint egy éve megszületett egy anya, aki számára a mai a második anyák napja. Az anya szíve csordultig szeretettel, szeme boldog könnyekkel. Anya én vagyok, én vagyok anya. Anya szeret, anya annyira szeret!

Így szeret anya!

Már csak hatot kell aludni a harmincötödik és egyben második „legleg napomig”. Az anyák napja miatt nemcsak azért vagyok izgatott, mert magam is anya lettem, hanem azért, mert valaki azt mondja nekem: kislányom. Az én anyukámnak, a kislányom nagymamájának a világ legédesebb ajándéka jár, amit kézzel készítettünk.

Elképesztő dolgok történnek velünk. Mármint a férjemmel és velem. A kirakónak minden este össze kell rakódnia, úgy le nem fekszünk, hogy az darabokban van. Ez a férjemnek fontos. Nekem meg az, hogy minden este palacsintába tekerjem Lölőt. Jó, valljuk be, már Lölőnek is vannak „mániái”!

Amikor anyának és apának különös kényszerei vannak

E blog főszereplőjét már jól ismered. Most mégsem kizárólag róla írok, hanem egy kicsit a kis hősöm anyukájáról is, aki bevallja, néhanapján azért kibabrál vele a csemetéje. Néhanapján. Azokon a bizonyos „csakazértse” tornádónapokon, amikor a nem az új igen.

A nap, amikor a csemete kiütéssel győz

Oldalak